Index Vakbarát Hírportál

Egy startup fizet az áruházi fotókért

2012. május 31., csütörtök 10:33

A Quri nevű amerikai vállalkozás fizet a vásárlóknak, ha feltöltik az áruházakban készített fotókat a termékekről. A nagyobb cégek sok pénzt hajlandóak fizetni azért, hogy ellenőrizzék, hova kerülnek termékeik az áruházakban, megfelelően vannak-e elhelyezve, elég hangsúlyos helyen vannak-e.

A San Franciscóban alapított startup arra vállalkozott, hogy a vásárlókat is bevonja ennek ellenőrzésébe, így nem kell a nagy cégeknek külön alkalmazottakat tartani erre, vagyis olcsóbban megússzák az ellenőrzést. Az ötlet egyszerű: szinte mindegyik mobilon van már kamera, vásárlás közben csak le kell fényképezni az adott termékeket és fel kell tölteni az erre kialakított felületre. A Quri összegyűjti a fotókat és eljuttatja a nagy cégeknek, majd fizet a vásárló PayPal számlájára néhány dollárt.

Az iPhone-ra és iPadre már egy EasyShift nevű alkalmazáson keresztül is fel lehet tölteni a képeket. A nagyobb cégeknek azért éri meg, mert vásárlók ezrei töltheti fel folyamatosan a képeket, így állandóan ellenőrizhetik a termékek helyét, állapotát, tudják mikor kell szállítani, mert kevés van már, és azt is láthatják, hogyan fogy a termék.

Rovatok