Index Vakbarát Hírportál

Október 26-án jelenik meg a Windows 8

2012. július 19., csütörtök 00:44

A Microsoft bejelentette a legújabb operációs rendszere, a Windows 8 premierjének napját. Az eddig pontosabb dátum nélkül, október végére várt megjelenés 26-ra, péntekre módosult, szinte napra pontosan három évvel a Windows 7 (2009. október 22 ) után jön ki a rendszer.

Ettől a naptól kezdve lehet árustani Windows 8-cal előre telepített számítógépeket, és ugyanezen a napon lesz a táblagépekre szánt Windows RT operációs rendszer, illetve a Microsoft nagy érdeklődéssel övezett tabletje, a Surface premierje is. És szintén aznap indul a nagy Windows 8-frissítési akció, amiben XP-ről, Vistáról vagy Windows 7-ről mindössze 40 dollárért lehet az új rendszerre frissíteni. Ez nagyon olcsónak számít, a Windows 7 otthoni gépekre szánt verziója, most, három évvel a megjelenése után is 90-100 dolláros áron van a boltok polcain. A cég láthatóan gyorsan szeretné elterjeszteni az új rendszert, és ez megéri neki a bevételcsökkenést is. A Windows 7 nagyon gyorsan váltotta le a Vistát, az pedig sosem tudott jobban elterjedni az elődjénél, az XP-nél - ezt a kínos esetet szeretné most elkerülni a cég.

Október utolsó péntekéig már csak néhány apróságnak kell kiderülnie, ilyen például a Surface ára, a nem a frissítési akcióban vett Windows 8-verziók ára, vagy az, hogy mikortól lesznek kaphatók a Surface féltestvérei, a külsős cégek Windows RT-t futtató táblagépei.

Rovatok