Index Vakbarát Hírportál

199 dollár lehet a Microsoft tabletje

2012. augusztus 15., szerda 16:43

Az Engadget egy anonim, az ügyet jól ismerő forrásra hivatkozva azt állítja, hogy a Microsoft Surface táblagép egyik változata 199 dollár lesz (45 ezer forint). Ezen a Windows RT operációs rendszer lesz, amit csak ARM-processzorral ellátott gépekre adnak ki. Ezen a tableten csak az új, táblagépekre optimalizált felületen lehet majd alkalmazásokat futtatni.

Az információ elvileg a TechReady15 nevű konferenciáról szivárgott ki, ahol az is kiderült, hogy a tervek szerint a Windows 8-cal egy időben, október 26-án jelenik meg tablet. A szakértők szerint az alacsony árnak köszönhetően gyorsan szerezhet majd részesedést a tabletek piacán újoncnak számító Microsoft.

A redmondi cégtől nem lenne meglepő, ha veszteségesen adná el a hardverét a gyors piacszerzés érdekében, hiszen ezt tette az Xbox játékkonzollal is, amit az alkatrészek áránál jóval olcsóbban lehetett megvenni. Az Xbox és a Surface esetében is igaz, hogy a rajtuk futó szoftverek licencdíja később jelentős bevételt hoz a Microsoftnak, így a hardverek végül akár nyereséget termelhetnek.

A cég ezzel az árazással sikeresen veheti fel a harcot a két kétszázdolláros gép, a Google Nexus és a az Amazon Kindle Fire ellen. Az eddig kiszivárgott információk alapján ráadásul a Surface jóval erősebb hardvert kapott, mint a riválisok tabletjei.

Rovatok