Komoly áttörést ért el a DNS-alapú adattárolásban a Harvard Egyetem biomérnöki intézete, ahol George Church és csapata egy 53 400 szavas könyvet, 11 képet és egy JavaScript programot – összesen 5,27 millió bit adatot – kódoltak bele egy DNS-be.

A DNS az egyik legstabilabb és legnagyobb adatsűrűségű információtároló, ami elméletben két bit adatot tud tárolni nukleotidonként (ez a DNS szerkezeti egysége). Egyetlen gramm DNS-ben 455 exabájt adat tárolható, ami hozzávetőlegesen 100 milliárd dvd kapacitásának felel meg és 4-5-ször nagyobb adatsűrűséget tesz lehetővé, mint például a flash memória. Emellett a DNS-be írt információknak nagy előnye, hogy több száz évvel később is olvashatóak maradnak, miközben egy dvd élettartama legfeljebb néhány évtized.

A New Scientist szerint a hosszú DNS-szekvenciák írása és olvasása a költségek és a bonyolult technológia miatt eddig nem volt gazdaságos. Church és csapata viszont olyan módszert talált, amivel nincs szükség a hosszú szekvenciákra, ehelyett az adatokat blokkokba kódolták és rövidebb, különálló nyúlványokban tárolták, nagyjából úgy, mint egy merevlemeznél, amely az adatokat külön szektorokban tárolja. A kutatók minden nukleobázisba egy bitet kódoltak, az adeninekbe és citozinokba „0”-ást, a guaninokba és timinekbe „1”-est.

Mivel a DNS-t az adatok írása közben szintetizálják, a Church által kitalált módszer nem alkalmas a DNS újraírására, ezért leginkább nagy mennyiségű adat hosszú távú tárolására jó. A tanulmány társszerzője, Sriram Kosuri szerint a technológia később alkalmas lehet az adatok újraírására is, de ezzel egyelőre nem foglalkoztak.

Dan Gibson, a J. Craig Venter Intézet kutatója szerint a DNS-írás magas költsége, lassúsága és a szükséges eszközök méretei miatt jelenleg nem alkalmas a hétköznapi felhasználásra, de ez gyorsan meg fog változni, és a technológia megfizethető lesz.