Index Vakbarát Hírportál

500 dollár lesz a Surface

2012. október 16., kedd 19:15

A Microsoft hivatalosan bejelentette az október végén, a Windows 8 premierjével egy időben megjelenő táblagépe, a Surface árát. Ezzel a tablettel mutatkozik be az új operációs rendszer táblagépekre optimalizált verziója, az Windows RT is, így a tét elég nagy a Microsoft számára. Az első pletykák arról szóltak, hogy a cég a Kindle Fire és a Nexus 7 által bevezetett, 200 dolláros árszintet célozza meg, ami egy nagy méretű, 10 hüvelykes tablet számára észbontóan olcsó lett volna, viszont biztosan nagyon sokat adtak volna el belőle, természetesen komoly veszteséggel (az iperágban egyébként bevett szokás veszteséggel adni a hardvert, és a tartalom eladásával fordítaqni pozitívba a mérleget). Mint most kiderült, a Microsoft nem vállalta ezt be, és egy az egyben az iPad árazását másolta le a Surface-szel.

A Surface legkisebb, 32 gigabájtos háttértárral felszerelt verziója 499 dollár lesz, a nagyobbakok egészen 699-ig emelkedik az árcédula felirata. Ez utóbbi ár a 64 gigás, Touch Cover érintésérzékeny billentyűzettel ellátott darab ára lesz (ezt egyébként külön is meg lehet majd venni 120 dollárért). A Microsoft 3-5 millió darab Surface eladásával számol a karácsonyi piacon, ezt támogatja a most elindult, 1,5 milliárd dolláros Windows 8-reklámhadjárat is, amiből bőven jut a Surface-t népszerűsítő hirdetésekre is.

A Surface 10,6 hüvelykes érintőképernyővel érkezik, 1366*768-as felbontással, 2 gigabájt memóriával, és egy Tegra 3 processzor dolgozik majd benne. Elöl-hátul 720p hd felbontású kamerák lesznek benne, és az iPadtől eltérően microSD-kártyát is kezel.

Rovatok