Index Vakbarát Hírportál

Minden idők legnagyobb tabletrablása New Yorkban

2012. november 15., csütörtök 19:48

Egy 3600 iPad Mini táblagépet tartalmazó rakományt loptak el a New York-i JFK reptérről ismeretlenek. A kárt közel 1,5 millió dollárra (330 millió forint) becsülik, a rablást a nagymenők című Oscar-díjas gengszterfilmben is feldolgozott 1978-as Lufthansa-rabláshoz hasonlítja az amerikai sajtó, ami szintén ezen a reptéren történt, de tabletek helyett ékszerek és készpénz volt a zsákmány.

A nyomozás eddigi eredményei szerint a tolvajok ketten voltak, és valószínűleg belső segítségük is akadt a repülőtér személyzetéből, aki beengedte őket a teherautójukkal a reptérre, illetve megadta nekik az információkat a frissen érkezett iPad-szállítmány megtalálásához. A rablók a reptér egyik targoncáját kötötték el, és azzal pakolták fel a két raklapnyi, 3600 darab táblagépet. A teljes szállítmánynak ez kevesebb mint a fele volt, de megzavarta őket egy biztonsági őr, így a maradék három raklapot inkább otthagyták, és eltűntek a zsákmánnyal. A rendőrség nagy erőkkel keresi őket, és a reptér összes dolgozóját kikérdezik.

Az okostelefonok és tabletek mostanában az utcai rablások ás zsebtolvajok mellett a nagy volumenű betöréses rablások elkövetői között is egyre népszerűbbek, az utóbbi hónapokban többször jelentettek kifosztott boltokat és raktárakat. Az Apple-nek egyébként megvan a technológiája arra, hogy a gyártási szám alapján az teljes rakomány tabletet távolról deaktiválja, így a táblagépek onnantól legfeljebb levélnehezéknek lesznek használhatók. Hogy él-e a cég ezzel a lehetőséggel, egyelőre nem tudni.

Rovatok