Index Vakbarát Hírportál

Gyengén muzsikál a Surface

2013. január 15., kedd 14:22

Gyengén szerepel a Microsoft Surface táblagép, ezért a vállalat az előzetes becsléseknél kisebb forgalomról számol be a második pénzügyi negyedévről szóló jelentésébe, állítja Brent Thill, az UBS AG elemzője. A szakértő a kutatásai alapján úgy véli, hogy a decemberben véget ért negyedévben csupán egymillió Surface kelt el.

A jelentés szerint a Microsoft Surface nem tudta elcsábítani a táblagépre vágyó embereket, akik inkább az Apple iPadet választották, vagy valamelyik Google Androidot futtató tabletet. Ennek az is oka lehet, hogy csak január végén jelenik meg az üzleti felhasználóknak szánt változat, a Surface Pro, ami Thill szerint sokkal népszerűbb lesz.

A Surface most kapható változatán nem Windows 8 fut, hanem a lebutított Windows RT. Bár a Windows RT-n is megtalálható a Windows hagyományos futtatókörnyezete (az asztal), de azon csak a gyárilag feltelepített Office programcsomag fut. A Windows RT kizárólag a beépített online Áruházban kapható programokat tudja futtatni.

Rovatok