Meglepetésként érte a közvéleményt, mikor Hende Csaba honvédelmi miniszter egy parlamenti kérdésre adott írásbeli válaszában megemlítette: hazánk egy speciális, radarjeleket elnyelő bevonatot fejleszt. Mivel a Magyar Honvédség nem a pénzbőségről híres, első hallásra sokaknak a „korrupció” és a „felesleges” szavak ugranak be, de lehet, hogy ezúttal érdemes kicsit mélyebbre ásni a témában.
A radarjeleket elnyelő, a jelvisszaverődést szinte teljesen megakadályozó, nanotechnológiás bevonat kifejlesztésén dolgozik a honvédség egyik cége és egy svéd vállalat – olvasható Hende Csaba aktuális honvédelmi miniszter elődjéhez, Juhász Ferenchez intézett válaszában. A kérdés arra vonatkozott, melyek a honvédség exportképes termékei, és Hende fel is sorolt párat: egy két kilométerre elhallatszó hangsugárzó mellett mondott víztisztítót, arzénmentesítő eszközt, és a nemzetközi szinten is kiemelkedő szellemi újításként jellemzett bevonatot.
A Honvédelmi Minisztériumnak feltett kérdéseinkre adott válaszból kiderül, hogy valóban készül valami ilyesmi, két magyar és több svéd résztvevő közreműködésével. Hazai oldalról az MTA Természettudományi Kutatóközpont Anyag- és Környezetkémiai Intézete (MTA TTK) mint témavezető vesz részt, együttműködve a HM Arzenál Elektromechanikai Kft-vel. A tájékoztatás szerint az MTA TTK már több mint öt éve foglalkozik a vonatkozó kutatás-fejlesztéssel, és a következő három évben a magyar fél 300 millió forintos keretösszegből gazdálkodhat.
Varga Gábor, a HM Arzenál megbízott műszaki igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy a projekt gyökerei az 1990-es évekre vezetnek vissza. A HM Technológiai Hivatala a rendszerváltást követően kitűnő kapcsolatokat épített ki több haditechnikai kutatással és fejlesztéssel foglalkozó európai társintézménnyel, köztük a Svéd Védelmi Kutatások Hivatalával. A két fél kezdeményezte svéd-magyar haditechnikai kutatási és fejlesztési programok indítását. Az egyik ilyen, közös érdeklődésre számot tartó fejlesztési területnek a magas hőmérsékleten alkalmazható, radarsugárzást elnyelő anyagok nanotechnológiai módszerekre és eljárásokra alapozott fejlesztését választották. Az MTA Természettudományi Kutatóközpont vizsgálatai, módszerei és kísérletei előremutatóak, és szintén több évre visszanyúlóak.
A fejlesztési feladatok a magyar és a svéd fél között „előre meghatározott módon, a kompetenciák és a lehetőségek figyelembe vételével” oszlanak meg, aminek részleteit nem árulták el nekünk. Az viszont kiderült, hogy a költségeket a felek egyenlő arányban állják.
Mivel hazánk és Svédország között a legfontosabb hadiipari kapcsolat a hadrendbe állított JAS–39-es Gripen harci repülők miatt áll fent, kézenfekvőnek tűnt, hogy a radarabszorbens bevonatot is erre a típusra, de legalábbis valamilyen, a repüléssel kapcsolatba hozható területen alkalmazzák.
Kiderült azonban, hogy a fejlesztés nem csak a magyar repülők radarvédelmét célozza. A HM tájékoztatása szerint a kifejlesztendő technológia természetesen elsősorban haditechnikai jellegű, de a fejlesztés során a polgári alkalmazások is hangsúlyos szerepet kaptak. Hosszabb távon a magyar fél mind az anyagok előállításában, mind az alkalmazási technológiák megvalósításában részt kíván venni. Mivel hasonló anyagok és megoldások a HM szerint sehol a világon nem érhetők el, a sikeres fejlesztés komoly gazdasági és haditechnikai előnyhöz juttathatja a magyar hadsereget.
A rádiólokátor, vagy ismertebb nevén a radar olyan eszköz, ami az általa kibocsátott rádióhullámok visszaverődéseit érzékelve meg tudja határozni egyes tárgyak pontos helyét. A technológia hadászati jelentősége egyértelmű: ha tudjuk, hol van az ellenség, azt is tudjuk, hova kell lőni, hogy legyőzzük. Azt, hogy egy tárgy mennyire jól látható a radaron, a radarkeresztmetszettel (angolul Radar Cross Section, RCS) jellemezzük. Az RCS azt adja meg, hogy mekkora lenne az adott tárggyal, jelen esetben repülővel megegyező visszaverő képességű, vezető anyagokból készült gömb keresztmetszetének területe.
A haditechnikai fejlesztéseknél, főleg a repülők kialakításánál az egyik elsődleges cél a minél alacsonyabb RCS-érték elérése. Bár a modern gépek pontos értékei titkosak, már a tippelt radarkeresztmetszeteket is érdemes összevetni egy-egy második világháborús típuséval. Egy B–26 Invader típusú amerikai bombázó például 3100 négyzetméteres bunkóként jelenne meg a modern radarokon, ezzel szemben egy Gripen 0,1 négyzetméteres értéket ad, egy kifejezetten lopakodónak fejlesztett típus, például az F–22 Raptor RCS-je valahol az egy négyzetcentiméter körül mozog.
A radarkeresztmetszetet csökkentésére több megoldás is létezik. Az egyik, hogy a gépeket olyan formájúra építik, ami nem visszaveri a rádióhullámokat, inkább csak eltéríti. Ez az ötlet szülte például azt az F–117-est, ami annyira szögletes volt, hogy már nem is annyira a pilóta, mint a bonyolult számítógépes algoritmusok tartották a levegőben. A továbbfejlesztett változatokat, például a B–2 Spiritet már nem szögletes idomok építik fel, de ez is csak a számítógép folyamatos korrigálása miatt marad a levegőben.
A formai kialakítás mellett a rádiólokátoros felderítés kivédésének legfontosabb lehetőségét a speciális felületkezelési megoldások jelentik, mivel ezek nem befolyásolják károsan a repülés biztonságát, és a helyigényük is minimális. A módszert már az 1980-as évek óta alkalmazzák, de attól még mindig messze járunk, hogy a technológiát olcsónak nevezzük. A grafitgömbökkel kevert festék ugyanis nem túl tartós, a B–2-es típusokat például minden bevetés után újra kell festeni egy speciális hangárban.
Érdekes kitétel a HM válaszában az, hogy a projektnek a harci repülőkön, sőt az általános hadászati célokon túlmutató felhasználási módja is lehet. A hétköznapokban első látásra nem sok helye van az ennyire speciális rendeltetésű anyagoknak, de HM Arzenál Kft válasza alapján a korszerű műszaki kerámiákra vonatkozó speciális ismeretek „rendkívül értékesek lesznek a könnyűsúlyú, magas üzemi hőmérsékletű, energiatakarékos és környezet-barát autómotorok és egyéb hajtóművek létrehozása szempontjából.”
Az elsődleges cél azonban a repülők radarvédelme. Liszkai János, a Haditechnikai Kerekasztal (HTKA) Lapcsoport repülős szakágának vezetője, a polgári repüléssel foglalkozó Radarfigyelő főszerkesztő-helyettese szerint kicsi a valószínűsége annak, hogy a most is hadrendben lévő Gripeneket érintené a kutatás. „Egy ilyen bevonat nem egy ruha, amit csak úgy cserélgetni lehet. A Gripen félhéjszerkezetű sárkányszerkezettel készült, ez azt jelenti, hogy a borítás is felveszi a repülés közbeni terhelést, így csak ezt figyelembe véve méretezett és gyártott borítópaneleket kaphat a gép. Amit nálunk kikísérleteztek, az egy általános technológia, ezt adoptálni kéne a típushoz. Ez sokba kerülne, kész géphez nem éri meg meglépni, mire a fejlesztés, gyártás, átalakítás, berepülés megtörténik, már leváltásra vár majd a típus” – mondta.
Liszkai szerint sokkal valószínűbb, hogy ha svéd oldalról a Saab a megrendelő, akkor a találmány repülős felhasználását nem a közeljövőben kell keresni. A szakértő szerint a Gripen továbbfejlesztett változatára talán már felkerülhet a bevonat, de azt sem lehet kizárni, hogy a törökökkel, illetve a dél-koreaiakkal közösen vitt KF-X program során fejlesztett vadászbombázó profitál a találmányból. Ez azért lehet fontos, mert nem lehetetlen, hogy az ebben a programban kifejlesztett gép lesz a Gripenek váltótípusa is.
Mint a HM Arzenál válaszából kiderült, a nanotechnológia említése sem véletlen. Varga elmondásából kiderül, hogy a projekt alapötlete korábban végzett kísérletek eredményéből indult ki. „Korábbi nanotechnológiai kutatásaink tisztázták, hogy a magas hőmérsékleten használható, radarelnyelő rétegek és szerkezetek kialakításához különleges összetételű és tulajdonságú, nanoméretű szemcsékből álló kerámia porokra és kerámia nanoszálakra van szükség” – magyarázta. A szakember szerint a most alkalmazott kutatási és kísérleti fejlesztési projekt alapvető célja a fentiekben bemutatott kutatások továbbvitele, a legmegfelelőbb erősítőfázisok, adalékok és mátrixanyagok kiválasztása, laboratóriumi, illetve nagylaboratóriumi méretben történő előállítása, az előállított anyagok teljes körű mikroszerkezeti jellemzése és mikrohullámú sugárzással szembeni viselkedésének meghatározása.
A magas hőmérsékleten is működő radarabszorbens bevonat legfontosabb szerepe, hogy a repülőknek pont azt a részét védi, amire a radarvédelem korábban nem talált ilyen jellegű megoldást. A radarfelderítés szempontjából ugyanis nem mindegy, honnan nézi a radar a repülőt, a legkevesebb védelmet általában a gép hátulja kapja. A magyar projekt a repülőgép hajtóművekben, magas hőmérsékleten használható megoldásokra koncentrál, de nem csak a magyar repülők szempontjából fontos ez, de világviszonylatban jelentős lehet például a NATO-tagországok repülőinek védelmében is.
A kérdés most már csak az, hogy mekkora haszonnal kecsegtet egy ilyen találmány. Mezey Béla, a HTKA Lapcsoport főszerkesztője szerint nem biztos, hogy azt kell nézni, mennyire könnyen értékesíthető egy ilyen találmány. Szerinte az eladhatóság kérdése több összetevős, függ például attól, hogy a svéd fél milyen feltételeket szabott, illetve, hogy pontosan milyen célra, kinek is készül a bevonat. Az sem lehetetlen, hogy a találmány végül felhasznált formában, egy új eszköz eladásakor kerül majd át egy másik ország haderejébe.
Mezey szerint nincs értelme arról vitázni, hogy nem kellene-e más hadi jellegű kiadásra költeni a kutatásra fordított összeget, mert bár a találmányból közvetlenül származó haszon sem elvetendő lehetőség, sokkal fontosabb az, hogy a befektetett pénz a legjobb védekezés a hazai tudósok tudásának elszívása ellen. Szerinte az anyagi megbecsülés mellett a magasan kvalifikált szakemberek számára a szakmai kihívás biztosítása is fontos, mert ha idehaza is ki tudnak bontakozni, akkor nem külföldi projektekben kamatoztatják a tudásukat.
Hasonlót állít Varga Gábor is, amikor válaszában kiemeli: a magas hőmérsékleten használható radarelnyelő anyagok kifejlesztése, és gyártás-technológiájuk meglapozása belépőjegyet jelent jövőbeni nemzetközi együttműködési projektekbe, és jó esélyt ad arra, hogy mindkét fél aktív részese lehessen európai haditechnikai fejlesztési projekteknek.