Index Vakbarát Hírportál

Szünetel a Dreamlinerek gyártása

2013. január 19., szombat 08:51

Egyelőre nem teljesíti a Boeing a 787-es típusú Dreamlinerekkel kapcsolatos megrendeléseket - közölte helyi idő szerint péntek este az amerikai repülőgépgyártó cég szóvivője.

A 787-es a Boeing legújabb, egyben technológiailag legfejlettebbnek tartott típusa, amely nemrég került forgalomba. A gépekkel kapcsolatban azonban az elmúlt egy hétben több meghibásodást jeleztek az Egyesült Államokban és Japánban, ahol szerdán egy Dreamliner kényszerleszállást hajtott végre.

A távol-keleti országban ezt követően elrendelték, hogy a Dreamlinerek további döntésig nem szállhatnak fel. Nem sokkal később hasonló intézkedéseket léptettek életbe Indiában, majd Chilében is. Csütörtökön pedig az amerikai légi közlekedési hatóság döntött úgy, hogy a Dreamlinerek egyelőre nem repülhetnek az Egyesült Államokban, miután fennáll az újabb meghibásodások veszélye.

A gyár szóvivője nyilatkozatában közölte, hogy a Dreamlinerek kiszállítását ugyan leállították, a gyártás azonban folytatódik. A szállításokat csak akkor újítják fel, ha a helyi légi közlekedési hatóság ismét megadja a repülési engedélyt – tette hozzá.

Az amerikai gyár korábban azt közölte: meggyőződése, hogy a Dreamliner a történtek ellenére biztonságos és megbízható, ugyanakkor hozzátette: kész együttműködni a hatóságokkal a hibák okainak feltárásában.

A 787-es típusból eddig világszerte 50 darabot szállítottak le, a gépek fő piaca Japán, ahol az All Nippon Airways 17, a Japan Airlines hét darabot üzemeltet. Az Egyesült Államokban egyelőre csak a United Airlines üzemeltet 787-est, mégpedig hatot.

Ami a meghibásodásokat illeti, Bostonban elektromos tűz ütött ki az egyik gépen, másnap ugyanott, ugyanannak a légitársaságnak egy másik Boeing 787-esénél észleltek üzemanyag-szivárgást. Pénteken Japánban az ANA egyik ilyen típusú repülőjének egyik generátoránál olajszivárgást vettek észre, egy másik esetében pedig a pilótafülke szélvédője repedt meg.

A Boeinghez eddig 800 megrendelés érkezett a 207 millió dollárba kerülő, döntően szénszálas műanyagból készült gépre.

Rovatok