Index Vakbarát Hírportál

Kim Dotcom vérdíjat tűzött ki saját magára

2013. február 3., vasárnap 15:18

Kim Dotcom, a Megaupload egy éve letartóztatott alapítója, akin 500 millió dollárt követel az amerikai zene- és filmipar, újra hallat magáról. Alig két hete indult az új fájlcserélője, a Mega, ami villámgyorsan átlépte az egymillió regisztrált felhasználót, és az első napokban valósággal rogyadoztak a szerverei a kíváncsi felhasználók rohama alatt. Az is elterjedt, hogy a szolgáltatásban cúnya boztonsági rések vannak, és a felhasználók elvileg titkosított adatait és feltöltött tartalmait kis ügyeskedéssel ki lehet bányászni a rendszerből.

Dotcom most ezeket a pletykákat cáfolta, de hogy ne csak az ő szava álljon szemben a pletykákkal, kihívást intézett a világ hekkereihez: a Twitteren azt jelentette be, hogy aki feltöri a Mega által alkalmazott kódolást, 10 ezer eurós, vagyis közel 3 millió forintos díjat kap. Az ilyesmi kicsit más hangszínben régi szokás szoftverben utazó cégeknél, a Google, a Microsoft és több más cég is pénzjutalmat kínál a világ programozóinak, akik hibákat fedeznek fel a termékeik kódjában, és azokat jelentik - ahelyett hogy vírust írnának a kihasználásukkal.

A Megát sok kritika érte amiatt is, hogy a titkosítása valójában nem a felhasználói adatvédelmet szolgálja, hanem az oldalon folyó kalózkodást leplezi el. A Megára sima regisztráció után 50 gigabájt adatot tölthet fel bárki, és oszthatja meg azt másokkal, ami teljes bluray-filmek kalózverzióira is bőven elég. Dotcom határozottan állítja, hogy a szolgáltatás legális és törvényes, ügyvédek hada dolgozik azon, hogy az is maradjon, és eddig csupán a feltöltött tartalom 0,001 százalékát kellett törölni jogsértés miatt. Az viszont nem világos, hogy ki és hogyan ellenőrzi az oldalra kerülő fájlok jogtisztaságát. Az első külső keresőoldalt, ami bepillantást engedett volna a megosztott fájlokba, az indulása után 24 órán belül lőtte le a Mega programozóinak csapata (pontosabban úgy változtatták meg az oldal kódját, hogy a kereső ne tudjon tovább adatokat kinyerni onnan).

Rovatok