Index Vakbarát Hírportál

Kié lesz a grafén?

2013. február 6., szerda 13:39

A grafént alig egy évtizede állította elő Andrej Geim és Konsztantyin Novoszjolov, de a felfedezésért 2010-ben máris fizikai Nobel-díjat kaptak. Mivel az egyetlen atom vastagságú szénrétegnek rengeteg előnyös tulajdonsága van, óriási harc indult a sokoldalú anyagért. Nagy-Britannia, Kína, Dél-Korea verseng szabadalmak százaival a jövőbeli felhasználásért, most dőlhet el, kié lesz a vezető szerep a jövő technológiai fejlesztésében.

A grafént az Egyesült Királyságban fedezték fel, a Manchester Egyetem két professzora és csapata azóta is kutatja az anyagot és tulajdonságait. A csapat egyik tagja, Aravind Vijayaraghavan professzor emiatt mondja azt, hogy a britek valamennyire sajátjuknak érzik az új anyagot, és sajnálnák, ha elveszítenék az úttörő szerepet a kutatásban. A kormányzat is hasonlóan gondolkodhat, hetvenmillió eurós befektetéssel támogatják a kutatásokat. Az EU egymilliárd eurót különített el erre a célra.

Nagy a verseny; a dél-koreai techóriás, a Samsung például dollármilliókat fektetett már be a grafénkutatásokba, mert úgy gondolják, ez lehet a jövő technológiájának az alapja. Rugalmassága és hajlékonysága miatt a szilícium helyettesítőjeként is használhatják majd az integrált áramkörökben, érintőkijelzőkben, mobiltelefonokban, és átléphető lehetne a szilícium tulajdonságai miatt megszabott mérethatár is.

A grafénért folytatott harc már megindult, míg az Egyesült Királyságnak csak 54 grafénnal kapcsolatos szabadalma van, kínai cégeknek több mint kétezer. Az Egyesült Államok sem akar kimaradni a vetélkedésből, ők is ontják magukból a szabadalmi beadványokat, jelenleg második helyen állnak.

A fent említett felhasználási területen kívül határtalan lehetőségeket rejt a grafén. Nemcsak a fejlett világ lakóinak, hanem az egész világnak. Használható a gyógyszeriparban, energiát takaríthat meg. Idővel több anyagot is helyettesíthet, például a rezet, mert vezeti az elektromosságot, vagy az acélt, az ereje miatt. A grafén azonban nem csak a szabadalmakról szól, sokoldalú felhasználási lehetőségei miatt az fog a legtöbbet profitálni, aki hosszútávra tervez és okosan közelíti meg a kérdést.

Rovatok