Index Vakbarát Hírportál

2016-ban indul a Titanic 2

2013. február 26., kedd 19:46

New Yorkban látványos sajtótájékoztatón mutatta be a Titanic 2 luxus óceánjáró terveit a Blue Star Line hajótársaság (csak hasonlít a név az eredeti Titanic gazdájára, a White Starra, a két cég között nincs kapcsolat). A tervek szerint a hajó külsőre az eredeti pontos másolata lesz, igyekeznek minden külsőséget, a kabinokat, a fedélzetet, a személyzet egyenruháját is a lehető legpontosabban lemásolni a hírhedt, 101 éve elsüllyedt hajóról. A korabeli mása lesz a török fürdő, az edzőtermek, és a sokszoros Oscar-díjas filmben is többször látható nagy bálterem is. Sőt, még az utasok is korabeli kosztümöket kapnak, hogy az étkezéseken, közös eseményeken abban jelenjenek meg. Ez ingyen lesz, pontosabban benne van a jegy árában.

A hajó, akárcsak az eredeti, a brit Southampton kikötőjéből indul majd, és New Yorkban köt ki az Atlenti-óceán átszelése után. Az első utat 2016 februárjára tervezi a cég, a jegyárakról egyelőre nincs konkrét információ, csak célzások arra, hogy az érdeklődés elsöprő, és akadnak, akik egymillió dollárt is letennének az asztalra az első osztály kabinjaiért a legelső úton. A Titanic 2 megépítésének költsége a cég becslése szerint 200 millió dollár körül lesz, ami nem is számít különösebben soknak a luxus-óceánjárók világában, a világ legnagyobb ilyen hajója, az Oasis of the Seas például 1,4 milliárd dollárba került. Igaz, a Titanic 2 jóval kisebb lesz, mint a 6000 utassal a Karib-tengeren cirkáló rekorder: az eredeti hajóhoz hasonlóan 2600 utast visz majd 850 kabinban, 900 fős legénységgel. Arról még folyik a vita, hogy mennyire maradjanak autentikusak a hajó kényelmi felszerelésével, légkondicionálás például biztosan lesz, de tévék a kabinokban nem, és lehet hogy wifi sem.


A balsorsú elődhöz képest fontos változás lesz, hogy ezúttal minden utas számára lesz elég hely a hajó mentőcsónakjaiban. A sajtótájékoztatón természetesen nem hagyták ki a magas labdát a hajó tervezői, és egészen komoly arccal jelentették be, hogy a Titanic 2 a világ legbiztonságosabb óceánjárója lesz. Az eredeti Titanic négy hatalmas kéményének másolatai is csak dekorációs célokat fognak szolgálni, a hajót dízelmotorok fogják hajtani. A Blue Star bejelentése szerint az építkezés már el is kezdődött a kínai JSC Jinling hajóépítű üzemben.

Az ambiciózus terv mögött egy ausztrál milliárdos, Clive Palmer áll, aki a bányaiparból gazdagodott meg, majd az ausztrál ingatlanpiacon luxushotelek építésével forgatta a vagyonát. Palmer cége, a Mineralogy óriási vasérc-, szén-, és magnetitlelőhelyekkel rendelkezik Ausztráliában és az óceániai szigetvilágban. Kitermelést a cég nem is folytat, csak lelőhelyeket derít fel, vásárol meg, bányászati engedélyeket szerez, majd ad el. vagyonát az ausztrál BRW magazin 4 milliárd dollárra becsüli, az amerikai Forber azonban csak 900 millióra teszi. Palmer szereti szenzációs bejelentésekkel bombázni a sajtót, tavaly például azzal állt elő, hogy a filmbeli Jurassic Parkhoz hasonló őslényparkot építene meg, és a Dollyt, a klónbárányt létrehozó tudóscsoport segítené őt a dinók életre keltésében. Erről a tervről azóta sem érkezett új hír, emiatt sokan fenntartásokkal kezelik a Titanic 2 projektet is.

Rovatok