Index Vakbarát Hírportál

Börtönbe megy a világ legszexibb hekkere

2013. március 5., kedd 19:57

A sajtó a világ legszexibb hekkerének kiáltotta ki az orosz Kristina Szvecsinszkaját, akit 37 társával együtt 2010-ben kaptak el és ítéltek el, minden idők egyik legsúlyosabb hekkerügyében. Az akkor 21 éves New York-i egyetemista az orosz online bűnbanda egyik legfontosabb Amerikában élő tagja volt, az ő feladata volt az online bankszámlákról leemelt pénzek tisztára mosása. Az FBI szerint a trójai programokkal operáló csoport több ezer banki ügyfelet támadott meg, amerikai bankoknál vezetett számlákról 3 millió, brit áldozatoktól további 9 millió dollárt loptak el. Kristina a pénzt a Bank of Americánál különféle álneveken nyitott számlákon áramoltatta át, rábizonyítani csak 11 ezer dollár felvételét tudták. A vádirat szerint tíz százalékot kapott az általa tisztára mosott, és a hekkereknek Oroszországba hazajuttatott pénzekből.

Szvecsinszkaja és a médiában jóval kisebb figyelmet kapott társai az orosz hatóságok tájákoztatása szerint áprilisban kezdik börtönbüntetésüket. A hekkert a világsajtó az utóbbi évek legsúlyosabb amerikai kémbotrányának főszereplőjéhez, Anna Chapmannez hasonlította, aki szintén Amerikában élő, feltűnően csinos, élénk társasági életet élő fiatal orosz hölgy volt, akiről senki nem gondolta volna, hogy egyébként a KGB számára kémkedik az USA-ban. Szvecsinszkaja 40 éves börtönbüntetést kapott (30-at a számítógépes bűncselekményekért, 10-et a hamis útlevelekkel nyitott számlák miatt, okirathamisításért).

A hekkerek egyébként aránylag egyszerű módszerekkel dolgoztak, az ősrégi (2007-ben regisztrálták először a felbukkanását a vírusirtó cégek) Zeus trójai vírus különféle verzióit terjesztették, ami a fertőzött gépekre billentyűzetfigyelő programot telepített. Így szereztek meg online banki hozzáféréseket és jelszavakat, amikkel az FBI szerint csúcsidőban havi 2 millió dollárt emeltek le az áldozatok számláiról. Az akcióhoz szükség volt azonban a Szvecsinszkajához hasonló, a szlengben pénzes öszvérnek hívott szereplőkre is, akik a lopott pénz megszerzésében talán a legnagyobb kockázatot vállalják, hiszen személyesen kell hamis adatokkal bankszámlákat nyitniuk, és gyanús pénzforgalmat bonyolítaniuk nagyobb összegekkel.

Rovatok