Index Vakbarát Hírportál

Eladó egy jó nagy darab Apple-történelem

2013. március 20., szerda 17:48

Eladó Steve Wozniak, a cég első éveiben az Apple számítógépeit tervező mérnök, Steve Jobs egykori legjobb barátja és végalapító társa háza a kaliforniai Los Gatosban. A házat 1986-ban Wozniak tervei alapján építették, a legendás Apple-vezér már nem lakik ott, de a mostani tulaj állítása szerint mindent az eredeti állapotában hagyott meg.

Az ár 4,395 millió dollár, azaz kereken egymilliárd forint, ezért a Szilícium-völgy közvetlen szomszédságában levő, mégis csendes kisvárosban egy 700 négyzetméteres házat kap a vevő egy 4800 négyzetméteres telken. A házban hat háló és nyolc fürdőszoba van, a kertben medence művízeséssel, a panoráma pedig egyenesen lenyűgöző. A fotók alapján jól látszik, hogy az építészek sokat merítettek az Apple jellegzetes, letisztult és modern formavilágából.

A tulajdonosok régóta próbálják már eladni Wozniak egykori házát, 2012 elején már meghirdették 5 millióért, de nem sikerült vevőt találniuk. Szakértők szerint az amerikai ingatlanpiac azóta fellendülőben van, így az árengedménnyel együtt most már esélyesebb., hogy új tulaj költözzön be az Apple-rajongók körében vallásos tisztelettel övezett Woz egykori otthonába.

Rovatok