Index Vakbarát Hírportál

Közösségivé válik a Draw Something

2013. március 20., szerda 13:24

Közösségivé alakítja a Zynga a Draw Something című játékot. A Draw Something volt a cég eddigi legnagyobb felvásárlása, a játékgyártó vállalat 180 millió dollárt fizetett az OMGPOP fejlesztő cégért. Akkoriban minden a Draw Somethingról szólt, a játék karrierjének csúcsán magasan verte a Zynga összes játékát, pedig azokat is több tízmillióan használták Facebookon és okostelefonokon.

A felvásárlás után azonban a játék hanyatlani kezdett, nem bírta a rendkívüli terhelést, tele volt amatőr hibákkal, így a játékosok szép lassan elmaradoztak. Mára már egy átlagosnak mondható mobilos játék lett, havonta 10-20 millió aktív felhasználóval.

A Zynga azonban nem adta fel, és elkezdte fejleszteni a Draw Something második részét. A játék menete sokban nem fog változni, ugyanúgy szavakat kell majd lerajzolni, amit az ellenfélnek ki kell találni. A második rész azonban sokkal inkább elmozdul egy közösségi oldal irányába.

A jobban sikerült rajzokat ugyanis meg lehet majd osztani az ismerősökkel. Így azok nem tűnnek el, hanem megmaradnak az utókornak.

Rovatok