Index Vakbarát Hírportál

Világuralomra tör az Amazon alkalmazásboltja

2013. április 17., szerda 10:51

Az Amazon úgy döntött, hogy az egész világon elérhetővé teszi az Appstore for Androidot, erről szerdán értesítette a fejlesztőket. A jövőben tehát több mint kétszáz országban elérhetőek lesznek az alkalmazásboltban található appok. A különböző régiók felhasználói folyamatosan kapnak hozzáférést.

A cég először csak az Egyesült Államokban tette elérhetővé az Appstore for Androidot, később néhány kiválasztott európai országban is elérhető volt, mint például Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország. Ezeken kívül csak Japánban tudtak az androidos készülékek tulajdonosai az Amazontól alkalmazásokat letölteni.

Az Amazon ilyen nagyszabású terjeszkedése annak jele lehet, hogy felveszik a harcot az Apple és a Google alkalmazásboltjával. A Kindle termékek gyártója arról nem beszélt, hogy mikor tervezik piacra dobni okostelefonjukat, amiről már jó ideje beszélnek szakmai körökben.

Kipróbáltuk, hogy elérhető-e Magyarországon is az Appstore for Android, erről a linkről töltöttük le mobilunkra. Letöltés előtt érdemes jóváhagyni az ismeretlen helyről való telepítést, így lehet csak a telefonra telepíteni az alkalmazást. Telepítés után be kell jelentkezni az amazonos jelszavunkkal, de ezután el is akadtunk, ugyanis azt írta ki, hogy az ország még nem támogatott, vagyis itthon még nem működik a bolt.

Rovatok