Index Vakbarát Hírportál

Jól vizsgázott a NASA teherszállító rakétája

2013. április 22., hétfő 07:44

Sikeresen próbálta ki teherűrhajójának hordozására szánt rakétáját vasárnap éjjel az az amerikai cég, amely az amerikai űrhajózási hivatallal (NASA) kötött szerződés értelmében a Nemzetközi Űrállomásra küld majd teherszállítmányokat.

A virginiai Orbital Sciences Corp. Antares nevű rakétája 3 800 kilogrammnyi terhet indított el és állított sikeresen pályára. Ember nem utazott a szállítmánnyal.

A NASA két magáncéggel kötött összesen 3,5 milliárd dollár értékű szerződést, hogy teherszállítási feladatokat lássanak el az űrállomásra. A másik cég, a a Space Exploration Technologies (Space-X) már tavaly óta hajt végre teherrepüléseket e szerződés alapján, az Orbital programja azonban késedelmet szenvedett, mert ki kellett építeni rakátáinak indítóbázisát a virginiai partoknál található Wallops szigeten. Az Orbital a tervek szerint ősszel indít először teherűrhajót (Cygnus néven) a Nemzetközi Űrállomásra.

Rovatok