Index Vakbarát Hírportál

A Samsung már 5G mobilhálózatot tesztel

2013. május 13., hétfő 11:10

Még a negyedik generációs (4G/LTE) mobilos adatátviteli technológia alkalmazása is épp hogy csak megkezdődött, a cégek már a következő fázisra készülnek. A Samsung ma jelentette be, hogy megkezdték az LTE-nél több százszor gyorsabb 5G tesztelését.

A bázisállomásonként akár több tíz gigabit per másodperces adatátvitelt is lehetővé tevő 5G esetében a cég közleménye szerint már felmerült az a probléma, hogy milliméteres hullámhosszokon a teljesítménynövelésnek már vannak korlátjai a nagyobb távolságokra való sugárzásnál. De a Samsung kialakított egy veszteségeket mérséklő, 64 antennaelemet tartalmazó adásvételi technológiát (adaptive array transceiver), amely lehetővé tette, hogy a 28 gigahertes frekvenciatartományban, két kilométeres távolságon is fel tudták tornázni az átviteli sebességet 1,056 gigabit per másodpercre.

A közlemény szerint mostantól még több energiát fektetnek a technológia implementációjába és fejlesztésébe, hogy 2020-ra az 5G megjelenhessen a kereskedelmi forgalomban is. A Samsung kitér arra, hogy a világon már több helyen is folynak ilyen kutatások és fejlesztések. Kínában 2012 februárjában jelentették be, hogy állami finanszírozással megkezdték a munkát, az Európai Bizottság is újabb 50 millió eurót szán az 5G kifejlesztésére, és ezeknek a projekteknek a céldátuma is 2020. Így olyan verseny jött létre, amely segítheti, hogy mihamarabb elkészüljön egy jól használható megoldás.

Rovatok