Index Vakbarát Hírportál

Csendben tör világuralomra a Google

2013. május 16., csütörtök 00:42

A Nexus 7 tablet, az új Android és a Google Glass szemüveg bemutatásával tavaly nyáron a Google meglepetésszerűen az év legjobb technológiai témájú show-ját adta elő az I/O 2012 konferencián. Nem csoda, hogy az idei parti előtt óriási volt az érdeklődés, a jegyek pár óra alatt fogytak el elővételben, 200 ezer forintnak megfelelő dollárért, a San Francisco-i Moscone Centerben hatezer izgatott szakmabeli  (plusz a YouTube élő közvetítése előtt még egymillió) várta, mit villant idén a Google. A szuperlátványos nagy újdonságok aztán elmaradtak, annyira, hogy a három órás megnyitó végén bónusz meglepetés híján nézői kérdésekre válaszolt a nagyfőnök Larry Page. A kisebb bejelentésekből kirajzolódó kép azonban nagyon érdekes: a Google egész pályás letámadást indít, és egyszerre megy neki a Facebooknak, Microsoftnak, Apple-nek – mindenkinek, aki számít.

A konferencia szokás szerint egy kis önfényezéssel indult, az Android és a Chrome terjedéséről repkedtek csillagászati számok az egy négyzetméterre eső Google Glassok tekintetében alighanem világrekordot döntő előadóteremben. 900 millió aktivált androidos rendszernél tartunk, ami önmagában is elég szédítő, hát ha még hozzávesszük, hogy tavaly még csak 400 millió volt ez a szám.

A Google Play 48 milliárd letöltést számolt eddig, és havi 2,5 milliárrdal pörög a számláló. Az Apple gyorsan rádobott erre egy 50 milliárdos bejelentést az App Store-ból, szóval két-három hónap múlva várható, hogy előz az androidos bolt. Ráadásul a felhasználószám bővülésével nem hígul a tábor, sőt: most két és félszer annyi az egy júzerre jutó fizetős letöltések értéke, mint tavaly ilyenkor volt (azt mondjuk tapintatosan nem közölték, hogy mennyi is ez számszerűen).

A Chrome 750 millió felhasználónál jár, a Google részvényárfolyama meg 900 dollár fölött, de ez már nem a színpadon hangzott el, hanem az amerikai sajtó volt tele vele reggel, és nem lehet nem hozzátenni, hogy az Apple pedig ezzel párhuzamosan bezuhant 400 alá, úgy hogy tavaly ősszel 700 magasságában találkozott a két papír. Szóval a Google hasít, a számok extra magasak, itt az ideje hogy valami nagyot villantson a cég.

Nem ez következik, elvégre mégis csak szoftverfejlesztői konferenciának volt meghirdetve az esemény, az Android különféle programozási újdonságait mutogatják hosszan. Konkrét programkódok a nagy kivetítőn, ilyen se történhet egy Apple-konferencián – alighanem a rejtett üzenet is ez akar lenni: mi telivér geekek vagyunk, nem divatmajmok, nálunk a kőkemény kódolásban van a hír, nem abban, hogy milyen színű a telefon hátlapja.

Annyira azért nem veszik hardcore-ra a figurát, hogy kizárólag a hárombetűs rövidítésekben beszélő programozók értsék, és egészen érdekes fejlesztői lehetőségekről esik szó. Az androidos telefonok gyorsulásmérője automatikusan detektálja, hogy a gazdi éppen sétál, fut, biciklizik, vagy autózik-e (a fitness-appok készítőinek nagy örömére), a geolokációs alkalmazások ezentúl sokkal kevesebbet esznek az akkuból, a térképen zónákat lehet kijelölni, ahová a belépést vagy kilépést érzékeli az Android, hasznos apróságoknak tűnnek laikus szemmel is. Végül megkönyörülnek a népen a kóderek, és jöhet a nap bejelentése, a Google online rádiója.

Szól a rádió

Az online rádiózás nagy biznisz, több tízmilliós felhasználószámmal fut a Pandora és a Spotify, és a pletykák szerint az Apple is ilyen szolgáltatást indít hamarosan. Ezt előzi meg a Google az All Access névre keresztelt rádiójával, havi 10 dollárért (ami tegyük hozzá gyorsan, sokkal drágább, mint a piacvezető Pandora, aminek ráadásul ingyenes verziója is van).

A Google Playbe integrált rendszer a szokásos módon működik, sok millió zene van benne, indíthatunk saját csatornát, vagy hallgathatunk mások által, vagy egyes műfajok szerint automatikusan összrakottakat, és a rendszer idővel kiismeri az ízlésünket az értékeléseink alapján, és személyre szabja a műsort. Egyelőre csak Amerikában indul, a 30 napos ingyen próbára valószínűleg tízmilliók lesznek kíváncsiak.

A show nagy csalódása a hardveres rész. Mindenki azt várta, hogy új tabletek és okostelefonok jönnek a Nexus-családban, ehelyett csak a Chromebook Pixel csúcs-notebookot fényezik egy sort (191 napja vezeti az Amazon bestsellerlistáját laptopok között), és jön egy elsőre értelmetlennek, másodikra érdekesnek tűnő bejelentés jön arról, hogy a Nexus 4 kezelőfelületével preparált, kártyafüggetlen Samsung Galaxy S4-ek jönnek a Google Play kínálatába, 649 dollárért.

Hogy a cég Samsung-dealerkedésre adja a fejét, és azzal még élesebben az Apple ellen fordul, nem annyira nagy hír. De hogy kártyafüggetlenül, mindenféle kereskedelmi csatornákat kikerülve közvetlenül a felhasználónak adják a világ jelenlegi első számú okostelefonját, figyelmeztető jel lehet az egész piacnak. Ha beválik a dolog, a Google továbbmegy az úton, és a végén pont úgy nyúlja le az okostelefon-bizniszt, ahogy az iTunes falta fel a zenepiacot.

Cuki kiscicák újratöltve

A következő minielőadás arról szól, hogyan veszi át az egész interneten az uralmat a Google. Fájlformátumokról és kódolásokról van szó, aminél kevés unalmasabb dolgot lehet elképzelni a világuralomra törés témakörében.

Mindenesetre megtudjuk, hogy a cuki kiscicás képeknél (ami, mint tudjuk, az internet egyik legfontosabb alappillére) a jövő a WebP megoldás, ami kisebb képméretet ad, mint a jpg, de ugyanúgy animálható, mint a gif, ráadásul a tömörítési eljárása nyílt forráskódú. És még a Facebook is támogatja, szóval tuti ez a jövő.

Videóknál (cuki kiscicás videóknál természetesen) VP9 az új csodaformátum neve, ami mobilra optimalizált, és minden tekintetben leveri a mai egyeduralkodó H.264-et.

Harmadik lépésben az online kereskedelem feletti uralomátvétel jön, méghozzá a Chrome-ba mélyen beépülő Google Wallet szolgáltatással, amivel bármilyen online vásárlásnál egyszerűen fizethetünk. A hagyományos kártyás megoldással ez pontosan 21 lépésből áll, a chrome-os alternatíva meg háromból, lévén minden egyéb adatunkat a szállítási és számlázási címtől a hitelkártyánk számáig már amúgy is tudja a Google. Éppen csak azt nem mondja, hogy reszkess Paypal.

Intermezzo

Kicsit kezd elkalandozni a nézősereg figyelme, többen most döbbennek rá, hogy nem lesz itt bombasztikus új Nexus-bejelentés, sőt, a Google Glass és az önvezető autó ügyében sem várható nagy újdonság. A színpadon Sundar Pichai (az Android, Chrome és Google Apps fejlesztéséért felelős alelnök) azzal hűti le a kedélyeket, hogy bejelenti, a nézőtéren mindenki kap egy Chromebook Pixel notebookot ajándékba. A boltban 1299 dollár, a 900 dolláros jegy mellé bónusznak egész jó biznisz. A YouTube-os nézők meg hadd sárguljanak az irigységtől.

Pinterestesedik a Google+

Rövid kitérő az oktatásra, és a Google Play for Education programra (oktató appok és tankönyvek ingyen, illetve szuper kedvezményekkel iskoláknak, az alig leplezett cél az, hogy az szakajtószámra vegyenek a diákoknak Chromebookokat és androidos tableteket az oktatási intézmények, minisztériumok és alapítványok), és máris rákanyarodunk a Google+ drasztikus átalakítására.

A Facebook mellett kissé erőtlen közösségi oldal a nap meglepetése, rá sem lehet ismerni, egymást érik a nagy bejelentések. Az egész felület átalakul, leginkább a Pinterestre emlékeztet az új, három hasábra osztott, sok nagy képpel feldobott üzenőfal. Ehhez jön a csoportos videócset, ami – talán azért, hogy még direktebben menjen neki a Skype-nak – külön alkalmazásként is él, weben, Anrdoidon és iOS-en. Pontosan azt tudja, amit a neve sejtetni enged, videós konferenciabeszélgetés, ingyen.

A világ összes profi képszerkesztője egyszerre hördül fel, amikor következő újdonságot bedobják: a rendszer automatikusan kiválogatja a feltöltött sorozatainkból a legjobban sikerült fotókat, és feljavítja őket kisebb fotosopos trükkökkel, kontrasztot, fényerőt és színegyensúlyt állít, ráncokat retusál ki, korrigálja az alul- és felülexponált darabokat.

Twitterfüggőknek még fel is hashtageli a képeket: például felismeri ha ott van a fotónkon az Eiffel-torony és ráírja, hogy #eiffeltower. Zseniális lenne, ha ugyanezt megtenné a népszerű #lol, #fail és #epicfail tagekkel is, de erre alighanem még várnunk kell kicsit.

Jé, beszél!

Johanna Wright, a Google keresőjének fejlesztéséért felelős alelnöke veszi át a terepet, és emlékeztet arra mindenkit, hogy a Google alapvetően mégis csak a keresőmotorból nőtt ki. A legforróbb trend most a hangalapú, intelligens keresés, a Google válasza az Apple Sirijére. Az élő demó a szokásos kunsztokkal kezd, amit bárki utána tud csinálni egy Nexus 7 tablettel: oké Google, mutass képeket a Santa Cruz-i tengerparti sétányról, mondja, és már jönnek is a fotók.

Milyen messze van ez innen, hangzik a következő kérdés, és a Google Now simán leveszi, hogy az "ez" az előző kérdésben említett Santa Cruz Boardwalkot jelenti, az "innen"-t megkérdezi a gps-től, és ha már útvonal, rögtön rá is rajzolja az egészet a Google Mapsre. Teljesen magától értetődő dolognak tűnik, de iszonyú programozói munka lehet mögötte. A válasz egyébként 73,9 mérföld, ha bárkit érdekel.

Ha már előkerült a Google Maps, az is jócskán átalakul, még azt is megemlítik, hogy Magyarország felkerült a Street View-ra, bár ennél sokkal nagyobb ovációt kap az, hogy Észak-Korea is hivatalos részévé vált a Google online térképének. A navigációt mostantól a balesetek élő frissítései, és az útvonaltervező erre reagáló, valós idejű újratervezései segítik, egyébként meg tele lesz az új térkép plusz információkkal üzletekről, tömegközlekedési adatokkal meg felhasználói fotókkal. És még a felhők az égen is a valós idejű helyzetet mutatják, ha eléggé kizoomolunk, nem vicc, be vannak csatornázva a meteorológiai adatok is.

Végezetül a vezér Larry Page lép színpadra (és a hangszálbénulása után egész szépen beszél, bár kicsit furcsa a hangja), mindenki visszafojtja a lélegzetét, hiszen tavaly ugyanígy jött a buli végén az alapítótárs Sergey Brin a Google Glass demójával. Page hosszasan beszél arról, hogy a technológia fejlődése mennyire jó a világnak, és hogy néha a legőrültebb ötletekből lesznek a legjobb termékek, folyton vissza-visszatér a Google önvezető autóira, de végül csak nem jön semmi nagy, bombasztikus bejelentés. Talán majd jövőre, ha addigra az Android, a Chrome, a kereső, a Google+, meg a kismillió más szolgáltatás tényleg átveszi a világuralmat.

Rovatok