Index Vakbarát Hírportál

150 millió forintot adtak egy Apple-ért

2013. május 25., szombat 18:52

A német Breker aukciósház egy most hétvégi árverésén elkelt egy a világ első Apple számítógépei közül. Az AP hírügynökség híre szerint egy neve bizalmasan kezelését kérő ázsiai licitáló vette meg az úgynevezett Apple-1 sorozat egyik, még működő gépét.

Az árverés nyertese az aukciósház tájékoztatása szerint 516 000 eurót vagy 668 000 dollárt fizethet a veterán gépért; a vételár forintban nagyjából 149,7 milliónak felel meg.

Az Apple-1 sorozatot Steve Jobs és Steve Wozniak, az Apple cég alapítói egy garázsban készítették 1975-ben Wozniack tervei alapján, és 1976-tól árusították. A Breker aukciósház szerint ebből a sorozatból mára hat működő példány maradt meg.

Az Apple I. nem rendelkezik tápegységgel, se monitorral, se burkolattal, de még billentyűzettel sem, lényegében csak a készre szerelt áramköri lap volt a szükséges csatlakozóhelyekkel. Az Apple-1-eket kezdetben 666,66 dollárért árusították, vagyis 37 év alatt ezerszeresére nőtt ennek a még működő példányak az ára.

Rovatok