Aki megadta magát annak a gyerekkori álmának, hogy egyszer híres gitáros lesz belőle, és eljutott odáig, hogy vett egy elektromos gitárt, általában szembesül az álom teljesülésének legnagyobb akadályával is: a környezetünkben élők utálják hallani, ahogy gyakorlunk. Erre kínál megoldást a Vox amPhones, az effektekkel és torzítóval egybeszerelt, de amúgy sima zenehallgatásra is használható fejhallgató. Tesztünkben kezdő, félprofi és profi zenészek mondják el véleményüket a két szóló-, és egy basszusgitárhoz tartozó termékről. Vigyázat, zenészzsargon!
Kicsi a lakás és alszik a gyerek, mikor és hol gitározzon az apuka? Azt hiszem a Vox amPhones tervezője is hasonló gondokkal küszködött: a fejhallgatóba épített gitárerősítő egész jó megoldásnak tűnik. Pár éve a Vox a gitár kimenetébe szúrható, gyufásdoboznyi méretű törpeerősítővel már megmutatta, hogy nagyon kis helyre sok és egészen jó hangot tudnak begyömöszölni.
Most ugyanezt fogták, és egy, az Audio-Technica által gyártott fejhallgatóba építették be. Első gondolatom az volt, hogy minek ez, hisz a kis gyakorló kombómon is van 6,3-as lyuk, ahova beszúrhatom a sima hifi fülest, de lássuk be, ez így sokkal praktikusabb, sőt, az ára sem olyan vészes. Elvégre kapunk egy sima, zenehallgatásra alkalmas eszközt meg egy abba épített kikapcsolható, effektekkel és hangszínszabályozóval ellátott erősítőt.
Jenei Miki, a Dokkerman and the Turkeying Fellaz basszusgitárosa: „Hasznos találmány, ha az ember egy kis lakásban lakik egy társasházban, és a basszusgitárosoknak ahhoz a szűk táborához tartozik, akik rendszeresen gyakorolnak is otthon. Kinézetre kicsit csúnya, és a műanyag borítás sem igazán meggyőző, de felvéve határozottan kényelmes. Erőssége a hangja, kis házi gyakorlóerősítőből nehéz kihozni hasonlóan inspiráló hangzást, ráadásul ha jól értelmeztem, a hangszínszabályzók és hangerőszabályzó mellé belekerült egy kompresszor is, ami azért nem feltétlen elvárható egy fülhallgató méretű erősítőtől.
Hátránya, hogy a zsinór egy kicsit rövid, és nagyon hiányoltam hozzá például egy kézi szabályozót, mert a fülhallgatón lévő tekerők kialakítása nem igazán segíti a vakon való tekergetést – ha bármit át akarsz rajta állítani, érdemes inkább levenni a fejedről. Ez a tesztelés során zavaró volt, de egy átlagos gyakorlásnál talán kevéssé szempont, a többség jó eséllyel belövi egyszer, aztán úgy hagyja. Otthoni gyakorláson kívül kiváló lehet egyébként utazáskor vagy backstage-ben is, a legnagyobb kérdés persze nyilván az ára, mert azért egy jó minőségű 15 wattos gyakorló erősítő áránál sokkal többet nem adnék ki érte.”
A saját Philips fejhallgatómat a 20 wattos, nagyjából húszezer forintos erősítőbe dugva lényegesen laposabb és kásásabb hangot kaptam, sehogy sem tudtam kikeverni azt a jól kompresszált és tényleg zúzós hangszínt, amit a Vox kínál.
Az AC30 a világ egyik leghíresebb csöves kombója, olcsón megvenni újan és használtan is lehetetlen. A tipikus, karakteres tisztáját és a finom overdrive-ját meglepően jól lemásolták elektroncsövek nélkül is – a cég utóbbi években szerzett modellező-erősítős tapasztalata nem múlt el nyomtalanul.
A Fender Stratocastert ügyesen másoló koreai gitáromhoz nagyon passzolt, a szóló tekercselésű hangszedők jól érvényesültek, pláne ha a kagylóba épített tárcsás vezérlőn némi visszhangot is tettem rá. Még az olyan alacsonyabb jelszintű vénségekkel is jól boldogul, mint az imádott öreg Jolana Alexandra üreges testű gitárom.
Szémann Tamás, a The Praktikerz gitárosa: „Nekem a tiszta, illetve a minimális overdrive-os hangzás nagyon bejött. Kristálytiszta, pattogós, feszes hangzást adott. Az alaposan torzított viszont egyáltalán nem. Az inkább egy béna boss distorsion hangzást hozott. A magasak szépek, a mélyek persze nem elegek. Az effekt hangzás elég átlagos. A reverb nem rossz, a többi felejthető.
A működés viszont frusztráló. A gombok elhelyezése esélyt sem ad rá, hogy hamar beletanuljon az ember, melyik hol van. Az effektek egy tekerőre helyezése is teljes káosz, mert nem tudod, hogy melyik effektnél jársz. A kiválasztott effekteknél nehezen érzékelhetőek a finomabb változtatások, inkább olyan mintha két állása lenne mindegyiknek. Mivel az összes gomb ugyanolyan tapintású, amit nagy nehezen beállít az ember az effektsoron meg a hangszínen, azt az első hangerőszabályozási kísérlet alkalmával el is tekeri. Megoldás lehetne, hogy leveszed és úgy tekergetsz, de ahhoz, hogy be lehessen állítani, hallani kell, hogy mi történik, viszont ha a fejeden van, nem látod, melyik gombhoz nyúlsz.”
Az amPhones Lead verziója az éles, brit hangzást adja egész jól vissza: Winkler Róbert szerkesztőségben pihentetett öreg japán Jedson Les Paul gitárjához nagyon passzolt, a dupla „humbucker” hangszedők kívánjak a gyárilag is mocskosabb hangzást. Igazán jót a magas jelszintű Kent Arsmtrong Rocker pickupommal muzsikált – ez egy Jolana Galaxist nyomokban tartalmazó gitárba van híd-pozícióban beépítve. A profi custom hangszedő attack-ját és karcos karakterét imádta a VOX is, meg én is: pillanatok alatt a Wembley hangfalhegyeivel büntető rockistent csinált belőlem, miközben két méterre tőlem szundikált a baba.
A fejhallgató Bass kivitele értelemszerűen a basszusgitárokhoz készült. Passzív és aktív elektronikájú bőgőbe is beszúrtuk: persze nem adja a gyomrot döngető, rekeszizmot horpasztó mélyeket, de hát két ekkora membrántól nem várhatjuk ugyanazt a poklot, mint a tisztességes rendszerek 15 hüvelykes mélyhangszóróitól. Az amPhones ennek ellenére talán pont az otthon gyakorló basszusjátékosoknak a legjobb: a mindenen áthalló alacsony frekvenciáknak igazából nem számít a hangerő, már halk játéknál is bedörmögnék a lakást – ezzel viszont tényleg lehet otthon, a fotelben is gyakorolni, miközben alszik a család és nem kopog át a szomszéd sem.
Kolbert András, örök újrakezdő: „Én a gitározni vágyók legszélesebb körébe tartozom: soha nem jutok túl a lelkes amatőrségen, viszont legalább minden vackot megveszek, amiről süt, hogy hirtelen nagyot dob az alig létező képességeimen. Az amPhones is ilyen, ha nem lenne egy nagyjából ugyanennyiért árult multieffektpedálom, nem gondolkoznék sokat azon, hogy kell-e egy olyan fülhallgató, ami minden nehézség nélkül torzított dögöt csinál a gitáromból.
A többiek mindenféle finombeállításokról beszéltek, nekem az is nehezemre esett, hogy felfedezzem a lényegi különbséget az effektgomb egy-egy állása között. Az, hogy két állás között fokozatok is vannak, csak akkor derült ki, mikor elolvastam, hogy a valóban zenélni képes kollégák mit írtak a cuccról. Azt viszont megerősítem, hogy kevés ilyen körülményesen beállítható szerkezettel találkoztam életemben. Sokat segített volna, ha valami olyan logika mentén helyezik el a gombokat, amit a tervezőkön kívül más is megért. Így inkább maradok a pedálnál, amit eleve arra találtak ki, hogy az ember megtapossa, ha valamit változtatni akar.”
Kíváncsiságból kipróbáltam, milyen, ha a torzítópedálokat kötök a gitár mögé, és ezekbe szúrom a Voxot. Nincs gerjedés, nem búg be, a saját jól kikevert hangszínét ügyesen fűszerezik az analóg és digitális stompboxok – a magyar gyártmányú CEX The Butcher germániumos overdrive fuzza a ZZ Top hangzását varázsolta a fülembe. A 33 éves Yamaha Porta Sound PS-1 veterán szintimre is rászúrtam: teljesen megváltozott a hangja, elvesztette gyári sterilitását, ami különösen az orgona hangszínnek adott pozitív változást.
Elsőre úgy gondoltam, nem praktikus, hogy a fejhallgató kagylóiba építették be a kapcsolókat, jobb lett volna a zsinórba, mint a mobilos headseteken. Azonban ha véletlenül megtörjük, leszakítjuk, simán, bármilyen fülhallgató-kábellel pótolhatjuk, nem kell kidobni az egészet. Okos.