Hosszas alkudozás és a Facebookkal folytatott licitháború után a Google meg nem nevezett összegért - amit szakértők 1 és 1,3 milliárd közé becsülnek - felvásárolta az izraeli Waze Mobile céget, aminek egyetlen terméke a Waze nevű mobilos, ingyenes, közösségi térképalkalmazás. Bár a GPS-es cégek világában akadt már ennél nagyobb biznisz is (a Nokia például pár éve 8 milliárdot adott a Navteq-ért), az ár, az 50 millió felhasználó és a nagy érdeklődés a felvásárlás iránt mindenképpen felveti a kérdést, hogy vajon mit tudhat a Waze, amit a többi GPS nem, és mi benne az a plusz a Google Maps már meglevő szolgáltatásaihoz képest, ami ilyen sok pénzt ér a Google-nek.
Első pillantásra a Waze pont ugyanolyan, mint az összes többi navigációs szoftver. Van neki egy térképe, amire műholdas helymeghatározással rá tud tenni minket, és ha beírunk neki egy címet, azt is megtalálja, aztán kiszámolja, mi az odavezető legrövidebb útvonal, és szépen odavezet. A program nagy dobása a forgalmi helyzet valós idejű követése, az akadályok jelzése. Ilyesmi is van a legtöbb hasonló alkalmazásban, még az ingyenes Google Mapsben is be lehet kapcsolni a forgalom mutatása opciót, és a térkép onnantól színkódokkal jelzi, merre van éppen dugó. A Waze annyiban tud többet ennél, hogy nem valamiféle központi adatbázis alapján frissül, hanem a közösségtől, a többi felhasználótól kapjuk ezeket az információkat.
Ha egy Waze-felhasználó dugóba kerül, útlezárást vagy balesetet lát útközben, pár kattintással felteheti a térképre, és az megjelenik az összes többi waze-előnél is. Ebből adódik, hogy az alkalmazás annál pontosabb és hasznosabb, minél többen vannak bejelentkezve az adott útvonalon. Az E3 játékkiállítás pont kapóra jött, hogy Waze-rásegítéssel autózzunk pár száz mérföldet ott, ahol a legtöbben és legaktívabban használják: Los Angelesben és San Francisco környékén. Végtelenül ironikus módon éppen a Szilícium-völgy kellős közepén sikerült vele belefutnunk egy csúnya dugóba.
Elkerülni mondjuk úgysem tudtuk volna, a 101-es autópálya átépítése miatt egész Palo Altóban csak vánszorgott az észak-déli forgalom az esti csúcs idején. Itt rögtön megmutatkozott a Waze ereje: a dugóban rostokoló többi felhasználónak hála pontosan tudtuk, hány kilométert kell még döcögnünk, és az nagyjából hány percig fog tartani. A térképre kerülő információk a későbbiekben is szinte mindig hasznosnak és pontosnak bizonyultak. Elvileg lehet ugyan trollkodni, és felírni, hogy áll a forgalom a Golden Gate-en, mert egy cápa kettéharapta a hidat, de nem érdemes, mert a következő arra járó úgyis törli a hülyeséget. Következő arra járó pedig – Kalifornia nagyvárosaiban legalábbis – elég sok van, bejelentkezés után szinte mindig ezres nagyságrendet mutatott a közelben levő aktív Waze-júzerek számlálója.
A Waze térképén az információk sokkal frissebbek és részletesebbek mint a hasonló alkalmazásoknál, a dugóknál és forgalomlassulásnál az app a GPS adataiból kiszámolja a sebességünket, és a jelentésünk mellé írja a térképre, hogy mire számíthatnak az arra járók. Jelenthetünk balesetet, traffipaxot, útlezárást, rendőri jelenlétet, csúszós utat, még a nagyobb kátyúkat is. Bónuszként az útba eső benzinkutak árait is felvéshetjük a térképre. Ha közeledünk bármilyen, a térképen szereplő, bejelentett helyszínhez, az app jó előre szól, hogy figyeljünk, és amikor elhagytuk, megköszönhetjük a segítséget, vagy frissíthetjük az információkat (például azzal, hogy egy baleset miatti útlezárás már véget ért). És az egész teljesen ingyenes, még csak sok reklámot sem kell elviselni cserébe, jelenleg ez annyit takar, hogy 50 kilométeres körzetben az összes Taco Bell éttermet kitette a térképre, mint fontos pont az útvonalunkon.
Ez mind szép, de vajon mennyire megy mindez a vezetés kárára? A hagyományos GPS-ek élőszóban adják a vezetéshez az instrukciókat, Waze is tud ilyet, nem feltétlenül kell az útvonalat memorizálni indulás előtt. Az egyéb térképre kerülő infókhoz viszont folyton le kell pillantunk az útról a telefonra, ami állandóan pittyeg, mert mutatni akar valamit. A legjobb megoldás így mindenképpen az, ha az anyósülésről a mitfahrer a kezében a telefonnal segít.
A Waze nagy dobása, hogy az információkat nemcsak kapom az alkalmazástól, de adom is a többi felhasználóknak. Ezt megtámogatják egy korrekt hangfelismerő modullal, ha ezt belőjük, elég hozzáérni a képernyőhöz, azt mondani "report", aztán kedélyesen el lehet beszélgetni az appal, ami szépen végigkérdezgeti, mit látunk. Ezzel együtt vezetés közben nem túl szerencsés a használata, a Waze tipikusan az az app, amit az anyósülésről jó nyomkodni. Kaliforniában mostanában amúgy is komoly kampány zajlik a vezetés közbeni okostelefon-használat ellen, az autópályák mellett táblák hirdetik, hogy 160 dollárnál indul a büntetés az sms-ezésért.
Bár a Waze fórumain változatos rémtörténetek terjednek arról, mekkora adatforgalmat generál az alkalmazás, nálunk nem tűnt olyan vészesnek a dolog, nagyjából óránként egy megabájtot tekert a számláló, bekapcsolt adattömörítési opció mellett. Érdemes a rutinos Google Maps-felhasználók trükkjét is bevetni, és indulás előtt wifiről csatlakozva végiggörgetni az útvonalunkat a célpontunkig, hadd töltse be a memóriába a térképet, így útközben nem fogja annyit pörgetni a 3G-t. Az akkut meglepően erősen igénybe veszi a Waze, egy-két óra alatt nullára leszívta a 100 százalékra feltöltött iPhone-t, tartsuk mindig az autó szivargyújtójára kötött töltőn, és ne csodálkozzunk, hogy rendesen melegszik a telefon használat közben. Ha nincs rendes töltőnk, vészmegoldásként rá lehet dugni USB-n egy notebookra vagy akár az autó rendszerére, ha van ilyen csatlakozása, de az éppen csak arra lesz elég, hogy tartsa a lelket a telefonban a Waze fogyasztása ellenében, sőt, összességében megeshet hogy ezzel együtt is csökken a töltés.
Pár napnyi használat után kiderült, hogy papíron hiába tud többet a Waze, mint a jó öreg Google Maps, a gyakorlatban pont ugyanannyit használ belőle az ember: kér egy útvonalat indulás előtt, és megnézi, milyen forgalomra számíthat. Itt jön képbe a Waze tartalék trükkje, a gamification, ami egy egészen friss trend a szoftverfejlesztésben, még rendes magyar neve sincs, és arról szól, hogy unalmas programokat videojátékokból átvett működési mechanizmusokkal, motivációs és jutalmazási trükkökkel dobnak fel.
A Waze ezt zseniálisan használja, pontokat kapunk minden kilométerért, amit Waze-használat mellett vezetünk, a térképre feltett eseményekért, visszajelzésekért. A pontszámok alapján aztán toplistákat vezet a rendszer, bizonyos szint felett a mosolygó kis felhőcskét, ami a felhasználót reprezentálja, leválthatjuk cicára, kutyára, napraforgóra, adhatunk rá napszemüveget, kis szívecskét, vagy masnit a hajába, kapunk koronát a fejére, kardot és pajzsot a kezébe, a legjobbakat pedig arany- vagy ezüstszínű ikon jelzi.
Semmi gyakorlati értelme, de meghökkentő módon szórakoztató tud lenni, amikor a piros lámpánál a telefonra ránézve azt látjuk, hogy valahol pár autóval előttünk áll Wtfpwnzorator666, nindzsának öltöztetett avatarral, "sleepy" állapotba kapcsolt hangulatjelzővel, és rácsetelünk, hogy jó reggelt. Kicsit olyan az egész, mint amikor az ember először használt IRC-t, vagy lépett be egy csetszobába, és beszélgetett vadidegenekkel az interneten. Csak itt nem csak azt találgathatjuk, hogy SexyPinkMonkey18 vajon fiú vagy lány, de azt is, hogy az éppen a szembesávban elhúzó sportautó gazdája volt-e, vagy a mögötte döcögő kamion sofőrje.
A Waze itthon is megállja a helyét, a tapasztalatok alapján működik legalább annyira jól, mint a Google Maps vagy az Apple hírhedt térképalkalmazása, de legalábbis nem rosszabb azoknál.
Egy év tapasztalatait összefoglalva elmondható, hogy pont ugyanannyit fogunk idegeskedni az ostoba hibák miatt, mintha bármilyen egyéb GPS-t vagy útvonaltervező alkalmazást használnánk, viszont a közösségi megoldások és a gamification miatt könnyebben lendülünk túl a dolgon. Azok az ingázók, akik korábban azzal nyugtatták magukat, hogy előre engedték a dugóban a motorosokat (baromi jó érzés, mikor megköszönik, próbálják csak ki), most eggyel feljebb léphetnek, mert folyamatosan tájékoztathatják a társaikat arról, épp hol állnak, ráadásul a traffipax-információ sosem volt még annyira hipszter és webkettő, mint akkor, ha a Waze rendszerén keresztül jelentjük le.
A legrosszabb tapasztalat az, amikor a program egy tökéletesen egyértelmű cím megtalálása helyett inkább egy 35 kilométerrel odébb lévő, az utcanévre rímelő város főterére küldene minket, de talán pont ez lesz, amit a háromszáz milliárd forintos akvizíció megoldhat, főleg mert a helyzet a folyamatosan növekvő felhasználói számnak köszönhetően amúgy is sokat javult az elmúlt egy évben. Persze azért még ma is dob néha a gép furcsákat: az Index Flórián téri szerkesztőségében állva rákerestünk például arra, hogy juthatunk el a Parlamenthez. A Waze egy 380 kilométerrel odébb lévő szlovén parlamentre gondolt, a miénket csak akkor találja meg, ha azt írjuk, Országház.
Szintén furcsa, hogy ha az útvonalon van valami lezárás, azt csak jó néhány tapintás után tudjuk megnézni, ami vezetés közben nem túl szerencsés. Bár hazánkban lehet csűrni-csavarni azt, hogy a kézben tartott telefonnal navigálni nem ugyanaz, mint a kézben tartott telefonnal telefonálni, azért jó száz métert is megtehetünk, amíg a Waze adminisztrációjával bíbelődünk. Cserébe viszont a Waze volt az egyetlen navigációs szoftver, ami nem akart levinni a Bem rakpartra, mikor azt az árvíz idején több napra lezárták, hanem inkább ajánlott egy az eredetinél húsz perccel hosszabb, de sokkal látványosabb és járhatóbb menekülési útvonalat a budai hegyek között.
A fokozott igénybevételt csak megerősítik a hazai tapasztalatok, a teszt alatt beköszöntő kánikulában egyszer sikerült is úgy megfőzni a szivargyújtóról töltődő telefont, hogy újraindulni is csak negyed órával később volt hajlandó. Szerencsére ez az út közepén, egy navigációs szempontból könnyen leküzdhető autópályán történt, sokkal kínosabb lett volna Szeged belvárosában belefutni ugyanebbe a kényszerszünetbe.
Érdemes csatlakozni a Waze magyar Facebook-közösségéhez, mert nemcsak a programmal kapcsolatos újdonságokat és híreket kapjuk így meg a falunkra, de sokszor a lezárásokkal kapcsolatos információt is. Élénk közösségi élet van itt, annak ellenére, hogy a programot magát a bejelentkezéskor kapott adatok szerint általában negyedannyian használják csak egyszerre, mint Los Angelesben. A kritikus tömeg azonban (legalábbis a főváros környékén) megvan, a felhasználók által leadott jelentések valóban segítik a közlekedést, és néha elég az indulás előtt rápillantani a térképre, hogy tudjuk, érdemes-e a szokott útvonalon próbálkozni.
A Waze lehet hogy pontosabb és frissebb infókat ad, mint a többi GPS, de valószínűleg nem ezért használja az az 50 millió ember. Hanem azért, mert amellett hogy mindent tud, amit a konkurensek, bónusznak még jópofa is, ez pedig egészen meghökkentő tulajdonság egy ilyen szoftvertől. Az égvilágon semmi olyasmi nincs a Waze-ben, amit a Google programozói ne tudtak volna lemásolni három hónap alatt - sőt, a mögöttük álló erőforrásokkal akár sokkal jobbra megcsinálni. Az egymilliárd dollár valójában a rajongótábor lelkesedésének és aktivitásának ára volt, ahogyan a Yahoo a Tumblrért is hasonlóképpen, nem a rendszerért, hanem a felhasználóiért adott egy másik milliárdot. Aztán hogy a Google csak megtömi hirdetésekkel a Waze-t, vagy beleolvasztja valahogyan a Google Mapsbe, esetleg a már meglevő szolgáltatásaival és infrastruktúrájával felturbózza, és addig nem nyugszik, míg minden autósnál nem fog futni (sőt, ott van az önvezető autós projekt is, amibe tökéletesen beleillene), az majd kiderül.