Index Vakbarát Hírportál

Bukdácsol a Blackberry

2013. július 2., kedd 09:42

A BlackBerry közzétette a 2014-es pénzügyi évének első negyedéves eredményét. A kanadai gyártó a június elsejével lezárt három hónapos időszak alatt 84 millió dolláros nettó veszteséget hozott össze, amit elsősorban a vártnál gyengébb készülékeladásoknak és egy egyszeri negatív tételnek köszönhetnek. A gyártó 15 százalékkal, 2,8 milliárdról 3,1 milliárd dollárra növelte a bevételét, ami elmarad az elemzők által várt 3,4 milliárdtól. Az ázsiai és észak-amerikai régióban 30 százalékkal több bevételt termeltek, mint egy évvel korábban. Az összes bevétel 71 százaléka készülékértékesítésből, 26 százaléka szolgáltatásokból, 3 százaléka szoftverből származott.

A 6,8 millió eladott készülékből 2,7 millió az újabb, BB10-es modell volt, ami még a legpesszimistább várakozásokat is alulmúlja, és azt mutatja, hogy a jó kezdés után meglehetősen megcsappant az új telefonok iránti kereslet. A cég a lehetőségeihez képest rengeteget költött a BB10 telefonok népszerűsítésére és piaci bevezetésére, de az egyre népszerűbb Android, illetve a stabil és hűséges felhasználóbázissal bíró IOS mellett a Blackberry nehezen tud teret nyerni.

A fentebb már említett egyszeri negatív tétel a venezuelai valutaváltási korlátozásnak köszönhető; a 72 millió dolláros tétel hatása nélkül a cég majdnem nullszaldósra tudta volna kihozni ezt a három hónapot. Ugyanakkor a készpénztartalék, valamint a rövid és hosszú lejáratú befektetések összege 200 millióval, 3,1 milliárd dollárra nőtt, ami a jövőre nézve biztató. A vállalat a következő negyedévre is negatív előrejelzéssel élt, amit főként a kiélezett piaci versenynek tulajdonít. A Blackberry ugyanakkor folytatja a költségracionalizáló intézkedéseket, és a Blackberry Messengert piacvezető üzenetküldő szolgáltatássá fejlesztenék.

A Nokia és a Blackberry az elmúlt 18 hónap alatt összesen 23 millió Lumia és BB10 készüléket értékesített, ami elhanyagolható piaci részesedést jelent, és láthatóan problémássá teszi a fejlesztői közösség megnyerését a két platform számára.

Rovatok