A távirat ma már túlhaladott formátum: költséges a rendszer fenntartása, és hiába továbbítható egy képeslapnál gyorsabban, bonyolultabb és drágább, mint az SMS vagy a Twitter. 144 éve azonban nem volt más eszköz, amivel gyorsabban és hatékonyabban lehetett volna üzenetet küldeni. Most már van, így nem is csoda, hogy Indiában be is zárják a világ utolsó távírócégét.
Július 14-én megszűnik létezni a világ utolsó távírócége. Az indiai állami telefontársaság, a BSNL évente 23 millió dollár veszteséget termel a távírórészleg fenntartásával, holott évente csupán ötezer üzenetet küldenek. Mára Indiában is csak 75 távíróállomás maradt; 144 év kellett hozzá, hogy a világ első, azonnali üzenetküldésre alkalmas rendszere elévüljön és eltűnjön.
A gyors üzenetküldés igénye az emberiséggel egyidős, de még a leggyorsabb futároknak és legrafináltabb füstjeleknek is megvoltak a természetes korlátaik. Ezeket a XIX. század elejéig szinte senki nem tudta meghaladni, bár ígéretes próbálkozások voltak: Claude Chappe például már 1794-ben is tervezett egy kezdetleges távíróberendezést. Ez szinte semmiben nem emlékeztetett a ma ismert távírókra. Chappe találmányával szemaforokkal és zászlójelekkel lehetett kommunikálni, és a berendezéseket csak látótávolságban lehetett használni – ezért hívták optikai telegráfnak.
Kétszáz éve már voltak jelei, hogy a jövő távírója nem mechanikus, hanem elektromos elven fog működni. A Bavaria munkatársa, Samuel Soemmering arany elektródákkal szerelt drótokat használt a saját fejlesztéséhez, szám szerint harmincötöt; ezeket vízbe helyezve hatszáz méter távolságra lehetett üzenetet továbbítani, mivel az elektrolízisből gáz képződött, aminek a mennyiségéből lehetett kiolvasni a célállomásra befutott üzenetet. Szintén az elektromosságot hívta segítségül Harrison Dyer, aki 1828-ban először használt telegráfot az Egyesült Államokban. Az eszköz elektromos vezérlésű volt; a pontokból és vonalakból álló üzenetet vegyszerrel kezelt papírszalagra égették rá.
Az elektromos távíró kifejlesztését és elterjedését két dolog segítette elő. Az egyik az olasz fizikus, Alessandro Volta 1800-ban elkészült találmánya, az elem volt - ezzel tárolni lehetett az elektromos töltést. A másik Hans Christian Oersted felfedezése volt: a dán fizikus 1820-ban tartott először előadást a mágnesesség és az elektromosság összefüggéseiről. Aztán a brit William Sturgeon 1825-ben feltalálta az elektromágnest, ami hatalmas áttörést jelentett az elektronikus kommunikációban, és számtalan más találmánynak is ihletője volt.
Először Joseph Henry ért el eredményeket az elektromágneses távíróval; a feltaláló 1830-ban egymérföldes távolságra továbbított üzenetet a saját készülékével. A vezetéken át továbbított elektromos impulzus a célállomáson megkongatott egy harangot – ebből lehetett kiolvasni az üzenetet. Több szakember is kísérletezni kezdett az elektromágnessel; a legjobb eredményeket a brit William Cooke és Sir Charles Wheatstone, illetve az amerikai Samuel Morse, Leonard Gale és Alfred Vailt érték el. Cooke és Wheathstone távírója öt, elektromágnessel mozgatott tűre épült, amiket egy panelre rajzolt betűk felé lehetett mozgatni: ugyanez a mozgás végül a célállomáson is kirajzolódott. A rendszer nagy sikert aratott, rövidesen a brit vasútnál is használni kezdték.
A ma is használt távírókészülékek alapját Samuel Morse fektette le, aki okosan használta fel az elektromágnes lehetőségeit, és Henry találmányát is jobbá tette. A karrierjét festőként kezdő, a Yale-en végzett Morse saját távíróberendezése változó elektromos impulzusokkal manipulált egy elektromágnest, ami egy jelölőt mozgatva írta fel a továbbított kódot egy papírszalagra – ez volt a morzekód. A kód továbbításához egy, az impulzust gerjesztő gombra, egy elemre, vezetékekre, póznára feszített távírókábelekre volt szükség, és egy jelfogadó rendszert is fel kellett állítani a célállomáson. A végleges, 1838-ban már a nagyközönségnek is bemutatott rendszer fejlesztésében Henry is nagy segítséget nyújtott Morsénak.
A morzekódon Vail és Morse közösen dolgoztak a harmincas években. Pontokat és vonalakat társítottak az ábécé egyes betűihez: a gyakrabban használt betűknek egyszerűbb, a ritkábban használtnak bonyolultabb kódokat adtak, hogy ezzel is meggyorsítsák az adatátvitelt. A továbbított kódot a célállomáson az operátor fordította vissza angol nyelvű üzenetté. A kód továbbításához kezdetben papírszalagot használtak, de rájöttek, hogy az operátorok hallás alapján is azonosíthatják a kódot, így a pontokkal és vonalakkal jelölt szalagokat hamarosan elektromos csengőre cserélték.
Az üzeneteket tehát a gomb nyomogatásával lehetett továbbítani, amit az operátorok hallás alapján visszaírtak angol szöveggé. Az ügyesebb gépkezelők percenként 40-50 szót írhattak ezzel a módszerrel. Amikor 1914-ben bevezették az automatikus átvitelt, már nem volt szükség a morzekód ismeretére: elég volt bepötyögni a szöveget a billentyűzeten, amit a gép lefordított és továbbított. Ezzel a módszerrel a percenként bevitt szavak száma a kétszeresére nőtt. A teljesítmény növelésére több eszközt is készítettek: ilyen volt Alva Edison 1874-es találmánya, a kvadruplex szerkezetű távíró, amivel egyszerre négy üzenetet lehetett továbbítani ugyanazon a vezetéken.
Eddig azonban igen rögös út vezetett. Már arra is öt évet kellett várni, hogy az amerikai kongresszus is támogassa a távírórendszer kiépítését. Végül megszavazták, hogy harmincezer dollárt adnak egy kísérleti vonal kiépítésére Baltimore és Washington között.
A dolgok lassan haladtak, de voltak biztató jelek. A vonal még nem érte el Baltimore-t, amikor Annapolis Junctionbe megérkezett a hír, hogy 1844. május 1-jén Henry Clayt indították jelöltként a választásokon. A hírt továbbvitték a legközelebbi távíróállomásra, ahol Vail lepötyögte az üzenetet a távírón, és továbbította Washingtonba. Ez volt az első hír a világon, amit táviratként küldtek el a címzettnek. Három hét múlva átadták a Washington és Baltimore közti távíróvonalat. 1844. május 24-én, reggel 8 óra 45 perckor Morse el is küldte az első üzenetet, ami egy Biblia-idézet, a „What hath God wrought?” (Mit mívelt Isten?) volt.
A Western Union Telegraph Company volt az elsők között figyelt fel az új rendszer lehetőségeire. Ez Morsénak is kapóra jött: tudta, hogy a terjeszkedéshez nemcsak a kormány, hanem a magánbefektetők támogatására is szüksége van. Később az ő segítségükkel vezette tovább a vonalat Philadelphiába és New Yorkba is. Kisebb távírócégek alakultak a keleti parton, délen és a Közép-Nyugaton. Az első transzkontinentális távíróvonal kiépítését is a Western Union végezte: elsősorban a vasútvonalak közelébe telepítették az állomásokat és a távírópóznákat.
Európában csak a XIX. század végén kezdtek el távírót használni, de 1866-ra már az első tengeri távírókábelt is lefektették az Atlanti-óceánon. Némi zavart okozott, hogy 1877-ig az összes üzenetet távíróval továbbították, de ebben az évben feltalálták a telefont is, ami szinte azonnal a távíró riválisává vált. A Western Union 1879-ben pert indított a telefontársaságok ellen; ennek végén a két rendszert, a távírót és a telefont elkülönítették egymástól.
A hálózatot és a rendszert eközben folyamatosan bővítették. 1913-ban a Western Union feltalálta a multiplexinget, amivel egyszerre akár nyolc üzenetet is lehetett küldeni; ezt a számot az 1936-os varioplexszel a kilencszeresére növelték. Két évvel később a Western Union bemutatta az első automata faxkészüléket, majd 1959-ben a telexet is, amivel az előfizetők már egymásnak is küldhettek üzeneteket. Eddigre már több mint negyven távíróhuzalt fektettek le az Atlanti-óceánon, így interkontinentális üzenetküldésre is volt lehetőség.
Bár a távírórendszer feltalálásához és kiépítéséhez hosszú út vezetett, az emberek gyorsan megszerették a gyors üzenetküldés lehetőségét. A technológia mára rég túlhaladottá vált, de a gyors kommunikációra a távíró feltalálásáig semmilyen lehetőség nem volt. Az SMS, a Twitter és a közösségi oldalak korában a célállomásra továbbított, majd onnan a címzetthez futárral eljuttatott üzenet atavisztikusnak tűnik, de akkoriban ez volt az egyetlen lehetőség arra, hogy tíz percen belül Kaliforniában is megtudják, ha Bostonban történt valami.