Tavaly nyáron a Google IO fejlesztői konferenciáján a nyitóbeszéd végén meglepetésszerűen a cégvezér Sergey Brin jelent meg a színpadon, azt mondta, most mutatnék valamit, amivel kísérletezgetünk egy ideje, és lehet, hogy hülyeség az egész ahogy van, de nekünk tetszik. És azzal lenyomott egy olyan show-t, ami valahol félúton volt Steve Jobs legendás előadásai és a Vasember-filmek Tony Starkjának bemutatói között. A Google Glass azóta is minden geek álmainak netovábbja, olyasmi, mint az első iPhone volt a megjelenése előtti hónapokban: az ember nem is tudja pontosan mire lesz jó, vagy jó lesz-e egyáltalán, csak azt tudja, hogy kell, bármilyen áron és azonnal. Összeszedtük, mit lehet ma tudni és sejteni a csodaszemüvegről.
Hogy hogyan fog kinézni a Glass, és milyen hardver lesz benne, már nem nagy titok, elvégre kétezer fejlesztő és nyolcezer szerencsés előrendelő szaladgál vele Amerika-szerte, a Szilícium-völgyben simán bele lehet futni Glass-viselőkbe a sarki kávézóban. Ennek megfelelően a net is tele van fotókkal, ami azt mutatják, hogy a Google Glass úgy néz ki, mint egy drótkeretes, lencse nélküli szemüveg (a véglegesbe lehet majd dioptriás lencsét is tenni, vagy napszemüveggé alakítani), aminek a szára kicsit vastagabb a szokásosnál, és a jobb oldali lencse elé egy pici üveg téglatest nyúlik be felül. Ez a kijelző, aminek a felbontása 640×360 pixel, de ilyen közelről nézve nagyjából olyan élményt nyújt, mintha egy 63 centis hd tévé lebegne előttünk két és fél méterre – csak persze a kép háttere átlátszó, hogy minél kevésbé zavarja a látást. Van még benne egy pici kamera (5 megapixeles fotók, vagy 720p-s hd videó rögzítésére alkalmas), egy apró mikrofon, és egy csontrezgéses alapon működő hangszóró.
Akik már szétszedték a prototípust, a Texas Instruments ARM-alapú, 1 gigahertzes, kétmagos OMAP4430-as processzorát találták benne, 16 giga flash memóriát, egy érintésérzékeny sávot a szemüveg egyik szárán, és egy 570 mAh teljesítményű mini akkut. Nem cserélhető, viszont a Google szerint egy napig bírja egy feltöltéssel, átlagos használat mellett. Belefér még a szemüvegbe egy wifi- és bluetooth-csip, és ilyen-olyan szenzorok: giroszkóp, gyorsulásmérő, magnetométer (magyarul iránytű), fényérzékelő, ami elvileg lehetővé teszi a lencse előtti kézmozdulataink követését, valahogy úgy, ahogy a Samsung Galaxy S4. Plusz egy rejtett vicc az egyik áramköri lapkán, egy >9K! felirat, ami alighanem az ősklasszikus "it's over 9000" mémre utal. És az egészen Android fut, vagyis nagyjából egy abszurd módon pici helyre összezsúfolt számítógépről van szó, amit az ember szemüvegként hord, változatos módokon kommunikál vele, és a képét a látómezőjében lebegve látja, ami egészen sci-fi hangulatot kölcsönöz az egésznek. Na de mire jó ez az egész? Nagyjából arra mint egy okostelefon vagy tablet, csak a használata közben szabad marad a kezünk, és nem kell kizárnunk a külvilágot a látómezőnkből.
A legelső, instant legendássá vált demóban azt láthattuk, hogy ejtőernyős ugrást streamelnek a Glass kameráján át, és a hivatalos, és kevésbé hivatalos demók azóta is a kamerát helyezik a középpontba. A Glass kamerája ugyanazt látja, mint a viselője, a kijelző pedig a látómezőben tud képeket megjeleníteni, ami szinte beláthatatlan potenciált rejt magában. Képzeljük csak el a szemüvegen az okostelefonokon nagy sikerű Word Lens appot, ami valós időben fordít írásos szövegeket. Nem rossz? Akkor emeljük a tétet: a Glass ugyanezt megcsinálja szinkrontolmácsolással az élő beszédet fordítva, és a látómezőnkben megjelenítve, mint egy feliratos film. Esetleg a telefonunk GPS csipjével és az autónk központi számítógépével kommunikálva navigál a forgalomban, és segít vezetni. És még számtalan app készül független fejlesztők berkeiben (még egyszer: kétezer prototípust kaptak meg az első körben a fejlesztői programba bekerült csapatok), láttunk már kezdeményeket a Glasson futó Evernote-ból, Path-ból, Gmailből, New York Timesból, vagy abból, hogyan segít egy reptéren eligazodni egy légitársaság Glass-appja.
De nem is kell ennyire előremutató ötletekre alapozni, minden, amit egy alsó kategóriás telefon ma tud, elképesztően futurisztikusnak tűnik a szemüvegen megoldva, akár olyan dolgok is, mint a webes keresés vagy a Skype – ahogy azt a neten tucatjával tenyésző paródiavideók is szépen megmutatják. A prototípusoknál egyelőre az „OK Glass” paranccsal élőszóval elérhető kunsztok a Google-keresés, a fénykép és videó készítése, a Google+ Hangout indítása (magyarul videócset vagy videóstream, amiben azt mutathatjuk meg az ismerőseinknek, amit éppen látunk), és a navigáció, vagyis ezeket érzik a leggyakrabban használt funkcióknak a Google-mérnökök. A szemüvegben nincs gps-csip, meg egy rakás más dolog, amit a MyGlass app helyettesít, ezen át tud egy ügyes árukapcsolással a szemüveg az androidos telefonunkkal kommunikálni, és megjeleníteni például a navigációs adatokat vagy az sms-einket, amikre rögtön élőszóban válaszolhatunk.
Don't be evil, ne légy gonosz, szól a Google céges mottója, ehhez képest a Glassnál durvább potenciális fegyvert a magánszféra szentsége ellen elképzelni is nehéz lenne. Sztriptízbárok, kocsmák, boltok, kaszinók már jó előre kitiltották a szemüveget, de egyre több a vita arról is, hogy munkahelyeken sem kellene engedélyezni, elvégre nagyon könnyű vele bizalmas információkat rögzíteni.
A Google nemrég közzétett FAQ-jában hosszasan magyarázza, miért nem veszélyesebb privacy-szempontból a szemüveg, mint egy okostelefon. A Glassszal elvileg nem lehet titokban fényképezni vagy videózni, ahhoz hangosan ki kell mondani a parancsszót, vagy matatni az érintőfelületen a szemüveg szárán. Amíg megy a felvétel, a szemüveg ezt egyértelmű fénnyel mutatja a kijelzőjén, a beindított videófelvétel alapállapotban 10 másodpercig fut csak, de 45 perc alatt egyébként is nullára merít egy teljesen feltöltött akkut. Ami mind szép, de ha valaki nagyon szeretne feltűnés nélkül kémvideózni a Google-szemüveggel, aligha állítják meg ezek a korlátok. Persze azért azt is tegyük hozzá halkan, hogy kamerás napszemüvegek egyébként már évek óta kaphatók a neten a Glasshoz képest fillérekért, és még nem okoztak különösebb adatbiztonsági világégést.
Érdekes kérdés lesz még a felnőtt tartalmaké – a Google szabályzata szigorúan tiltja a pornót (ahogy mellékesen az arc- és hangfelismerést is, személyiségi jogi okokból), a pornóipar azonban hatalmas potenciált lát az eszközben. Ha a 18+os appokat a Google ki is szűrheti a Google Play szemüveges sarkából, arra aligha lesz befolyása, hogy a felhasználók milyen videókat rögzítenek és osztanak meg és arra milyen biznisz húznak fel. Abba itt most nem is mennénk bele bővebben, miért lehet forradalmi ezen a területen, ha a szemünk elé streamelheti valaki azt, amit ő lát a maga szemüvegén át, mindezt úgy, hogy közben mindenkinek szabad marad az összes keze.
Oké, zseniális, tiszta scifi, ott a jövő a kezedben meg minden, de ki az a hülye, aki ezért 5-600 dollárt fog adni? – hangzott az adekvát kérdés az iPhone megjelenése és világhódítása előtt, aztán persze kiderült, hogy azért akad ilyen ember a világon, nem is kevés. A Google Glass esetében szintén az ár az elsődleges elrettentő és kijózanító pont, hivatalos információ egyelőre nincs, nem hivatalosan a premier idén karácsony, az ár pedig a fejlesztői prototípusok 1500 dollárja alatt lesz kicsivel. Vagyis tippre valahol 300 és 350 ezer forint között, és abból ítélve, hogy a Google az európai és távol-keleti sajtónak milyen szűken méri a kipróbálható tesztpéldányokat az amerikaiakhoz képest, valószínűleg az első hónapokban csak Amerikában lesz elérhető a csodaszemüveg.
Ez az összeg persze rengeteg, nem csak a magyar pénztárcához mérve, de ahogy az iPhone nyomán is elkezdtek burjánzani az olcsóbb klónok, úgy a Glasst is nagy sebességgel kezdte el másolni a világ. Hogy az Apple megoldása (amit érdekes módon korábban szabadalmaztattak, mint a Google a sajátját) nem lesz sokkal olcsóbb, azt sejthetjük, a Sonyéban már reménykedhetünk, a kínai és tajvani klónoknál viszont biztosak lehetünk ebben, sőt, az is megeshet, hogy előbb fognak piacra kerülni mint a maga műfajteremtő Google Glass.