Index Vakbarát Hírportál

Fából készült robottal játszik egy ukrán

2013. augusztus 9., péntek 17:41

Az ukrán Dmitrij Balandinnak összesen fél éve telt, mire fából kifaragta és összeillesztette a képen látható, 500 darabból álló robotot. Az amúgy darukezelőként dolgozó férfi elmondta: nem tervez előre, a darabokat ahogy esik, úgy puffan alapon dolgozott, mindig csak az épp aktuális darabra koncentrált.

Szívesen dolgozna fémmel is, de a zaporizzsjai kis panellakásban egyszerűen nem férnének el az alkatrészek. A Battlestar Galactica című sorozat ember készítette robotjaira, a cylonokra hasonlító fa szerkezettel készítője ugyanúgy játszik, mint ahogy a Legóval vagy más építőjátékkal szokás. Balandin most azt tervezi, hogy először barátnőt, aztán egy egész családot farag a most még önálló robotnak. Nagyon reméli, hogy a több darabból álló készlet már a kiállítások és múzeumok érdeklődését is felkelti.

A robot megépítésének ötletét egy 1980-as szovjet filmből vette, az Elektronik című alkotásban egy professzor embernek tűnő és akként is viselkedő robotot épít. Balandin két éve döntött úgy, hogy valóra váltja gyermekkori álmát. A kész robot végtagjai mozgathatók, térde és könyöke is hajlik, bár emberre csak igen messziről nézve hasonlít. A mozgatáshoz szükséges motorok és távirányítók sajnos valószínűleg nem kerülnek bele a robotba, az ugyanis még legalább hat-hétszázezer forintnyi ukrán hrivnyába kerülne.

Rovatok