Index Vakbarát Hírportál

Bármit érintőkijelzővé alakíthatunk

2013. augusztus 16., péntek 13:57

Az Ubi Interactive nevű startup olyan szoftvert kínál, amely bármilyen felületet, legyen az fal, asztal vagy kijelző, 45 hüvelykes érintőkijelzővé alakít. Az eszköz ára 150 dollár és szükség van hozzá a Microsoft Kinect szenzorára és egy projektorra.

Az Ubi szoftvere akár száz hüvelykes nagyságú kijelzőt is tud vetíteni, ennek borsosabb is az ára, 379 dollárért lehet a miénk. Az Ubi természetesen a Microsofttal dolgozott együtt a szoftveren, a tizenegy startup egyike voltak, akiknek az volt a feladatuk, hogy Kinectet jól kiegészítő megoldásokat találjanak.

Az egész úgy működik, hogy a Kinect érzékeli, hogy a felhasználó ujja a felülethez ér. Az irányítás és navigálás a megszokott módon működik, ugyanúgy lehet kattintani, nagyítani, görgetni, mint egy hagyományos érintőképernyőn. A különbség ugye az, hogy ezt akár a szoba falán is megtehetjük.

Az Ubi üzleti terve arra épül, hogy az érintőkijelzők hasznosak, de nagyon drágák, különösen a nagyméretűek. Az iskolák és cégek nagy részének azonban van projektora, így csak egy Kinectre kell beruházniuk, hogy kihasználják a szolgáltatást.

Rovatok