Index Vakbarát Hírportál

Szerelmi ügy veri szét a Google vezetését

2013. augusztus 29., csütörtök 11:11

Furcsa szerelmi ügy bontakozott ki a Google igazgatói körében. Az Androidért felelős alelnök Hugo Barra bejelentette, hogy távozik a cégtől, és a kínai Xiaomi nevű mobilcégnél folytatja a munkát. Ezzel egy időben felbukkant egy másik történet is arról, hogy a Google-alapító Sergey Brin házassága hat év után zátonyra futott, és feleségével, Anne Wojcickivel már hónapok óta külön élnek. A csavar a történetben, hogy Brin jelenleg Hugo Barra volt barátnőjével jár.

Hivatalosan persze semmi köze nincs Barra távozásának Brin új szerelméhez. Barra állítólag azelőtt döntött a távozásról, hogy bármi kiderült volna főnöke kapcsolatáról.

Sergey Brinnek körülbelül 22,8 milliárd dolláros vagyona van, amivel a világ 21. leggazdagabb emberének számít. A szakítással, vagy egy esetleges válással nem kockáztat semmit, mert feleségével házassági szerződést kötött 2007-ben.

Legfeljebb lesz néhány kellemetlen pillanat a Google irodájában, mivel Anne Wojcicki testvére, Susan Wojcicki hosszú ideje Google-alkalmazott, ő jelenleg a hirdetésekért felelős alelnök. Annyira közeli a kapcsolatuk, hogy Sergey Brin és Larry Page a Google elindításakor Susan Wojcicki lakását bérelte ki Menlo Parkban, és ő mutatta Brinnek Anne-t.

Tiszta szerencse, hogy a hírek szerint nem csúnya szakításról van szó Brin és Anne között, mert a párosnak két gyermeke, közös cége (23andMe), és a kettejük nevét viselő alapítványuk is van, a Brin Wojcicki Foundation, ami tavaly 223 millió dollárt juttatott civil szervezeteknek és kutatóknak.

Rovatok