Index Vakbarát Hírportál

Jól keresnek az orosz trollok

2013. október 10., csütörtök 14:14

Helyi újságírók egy olyan cégre bukkantak Szentpéterváron, amely fiataloknak fizetett azért, hogy az orosz kormányt dicsérő, illetve az ellenzéki jelölteket és az amerikai politikát és kultúrát becsmérlő kommenteket posztoljanak az interneten.

Az egész ügyet egy helyi lakos, Natalja Lvova robbantotta ki, aki egy állásinterjú után fordult az MR7.ru és a Novaja Gazeta újságíróihoz. A nő augusztus 30-án vett részt az állásinterjún, amely egy kétszobás irodában volt. Az egyik szobában ülők közösségi oldalakra írtak bejegyzéseket, míg a másik szobában a kommentelésre szakosodtak az ott dolgozók.

Amikor rákérdezett arra, hogy pontosan milyen jellegű hozzászólásokat kell írnia, egy fiatalember azt válaszolta neki, hogy mostanában nagyon sok a dolguk, előző nap például a moszkvai polgármester mellett kellett kiállni. Mindenkinek legalább napi száz hozzászólást kell írnia, a másik teremben ülőknek pedig legalább napi négy bejegyzést kellett írniuk. A cégnél dolgozók 36,5 dollárnyi rubelt és ebédet kaptak a nyolcórás munkáért.

Lvova egy hirdetésre jelentkezett, így talált rá a cégre. A hirdetést azóta törölték, de a Google archiválta, így könnyedén elő lehetett keresni az eredeti szöveget. A hirdetésben olyan embereket kerestek, akik szerettek az interneten szörfölni, és egy sikeres csapathoz szeretnének tartozni. Egészen pontosan blogger, hozzászóló munkakörbe kerestek munkatársakat. A három hónapos próbaidő után 775 dollárt kereshettek havonta az ott dolgozók, ez 170 ezer forintnak felel meg.

Andrej Szosnyikon újságíró felkereste a hirdetésben említett céget. A cég vezetője Alekszej Szoszkovec, egy fiatal vállalkozó. Ő magyarázta el, hogyan kell pontosan hozzászólásokat írni. Úgy kell elképzelni, mintha egy hajszárítót kellene dicsérni, csak a hajszárító helyett politikai tartalmat kell eladni.

Rovatok