Index Vakbarát Hírportál

Jól megy a Microsoftnak az átállás

2013. október 25., péntek 09:22

A Microsoft profitja nőtt a negyedéves jelentése szerint, és a kedvező hír hatására a részvényárfolyama is erősödött. A vállalat nyeresége július és szeptember között 17 százalékkal növekedett, meghaladva az előzetes várakozásokat.

Nagyon jól teljesített az Office, és úgy tűnik a vevők ráharaptak az előfizetéses modellre, amire a cég igyekszik átállni. Ez folyamatos bevételt generál, szemben a régi üzleti modellel, amelyben az Office irodai programcsomag új verzióját néhány évente dobták piacra. Az Office 365 Home Premium előfizetőinek száma hat hónap alatt megduplázódott, és már meghaladta a kétmilliót. Ez ellensúlyozta a Windows operációs rendszer gyenge eladási statisztikáit, amelynek az oka a számítógépek piacának zsugorodása. A gyártók 7 százalékkal kevesebb Windows-licencet vettek, mint egy évvel ezelőtt. 

A Microsoft pénzügyi év szerinti első negyedéves, de naptári év szerint harmadik negyedéves jelentése szerint a profitja 5,2 milliárd dollár volt, részvényenként 62 cent. Ez meghaladja 2012-es harmadik negyedéves 4,5 milliárd dolláros, részvényenkénti 53 centes profitot. A Reuters hírügynökség által megkérdezett elemzők részvényenkénti 54 centes nyereséget vártak erre a negyedévre.

A cég bevétele 16 százalékkal emelkedett és elérte a 18,5 milliárd dollárt. Az elemzők 17,8 milliárd dolláros bevétellel számoltak. Steve Ballmer a Microsoft vezérigazgatója közleményében hangsúlyozta, hogy a negyedéves adatok szerint jól kezdődik a Microsoft tervezett átalakulása. A következő negyedév valóban ütősebb lehet, mert boltokba került az Xbox One konzol és az új Surface 2 és Pro 2 tabletek is.

A Microsoft részvényárfolyama emelkedett a New York-i tőzsdezárás után. A tőzsdén kívüli kereskedelemben a cég részvényárfolyama 6 százalékos ugrással elérte a 36 dollárt.

Rovatok