Összegyűjtöttünk tíz szoftvert, amik egykor mindenkinek feltűntek az életében, de mára vagy megszűntek, vagy teljesen jelentéktelenné váltak. Ki használ még ICQ-t, ACDSee-t vagy klasszikus fájlcserélőt? És van-e annál szebb jókívánság, mint hogy „mentsen meg téged a Microsoft?”
Webszerte nagy szomorúság fogadta a szerdai bejelentést, hogy leállítják a Winamp fejlesztését. Hogy az egykor népszerű zenelejátszó mennyire jelentéktelenné vált, jól mutatja, hogy utoljára akkor írtunk róla, amikor megjelent az androidos változata.
Péntekre viszont kiderült, hogy a Microsoft szívesen felvásárolná a Winampot. Nyilván nem ettől függ a Microsoft piaci sikere; a Winamp évente hatmillió dollár bevételt hozott, ami egy ekkora multinak aprópénz. Nem biztos, hogy a feleknek sikerül megállapodniuk, de a Microsoft akkor is elmondhatja, hogy jó fej volt, és ez semmibe sem került neki.
A modern számítástechnika története tele van efféle hullámhegyekkel és -völgyekkel. Kiválogattunk néhány szoftvert, amik a kilencvenes-kétezres években szinte minden gépen fent voltak, de mára túlhaladottá váltak, megszűntek, vagy született náluk sokkal jobb. Ön még használja ezeket?
A kilencvenes években nem volt olyan ismerősöm, akinek volt számítógépe, de nem telepítette rá az ACDSee 32 képnézegetőt. Ennek nagyjából annyi értelme volt, hogy kényelmesen végig lehetett lapozgatni a képgyűjteményt, illetve alapvető szerkesztési műveleteket lehetett végezni vele: elforgatás, sötétítés-világosítás, kontrasztbaszkurálás, beállítás asztali háttérképként.
Évek óta nem láttam senkit ACDSee-t használni, pedig már vannak ultrafejlett, 64 bites verziói is. Csak szükség nincs rájuk. Képnézegetéshez túl bonyolultak; a Windows, az Ubuntu és az OS-X alapértelmezett megoldásai ehhez bőven elegendők, a megnyitott mappákban már előnézetben látszanak a fotók, és egy kattintással bármilyen képet beállíthatunk asztali háttérnek. A profi képszerkesztők meg szívesebben dolgoznak az Adobe termékeivel.
Hogy valaki mégis vevő erre, azt bizonyítja, hogy még mindig érkeznek hozzá frissítések. A 365 napos licenc 75 dollár, a családi csomag 99, de van jóval primitívebb, ingyenes verziója is.
Rob Fleming, a Pop, csajok, satöbbi főszereplője mondta a barátairól, hogy „olyan emberek, akiknek nem felejtettem el a telefonszámát”. Az MSN-es kontaktlistámban rengetegen voltak, akikről tudtam, hogy kicsodák, de évek óta nem beszéltem velük. Akikkel viszont napi szinten, azoknak pont nem tudtam a telefonszámát, mert szinte mindent az MSN-en beszéltünk meg.
A Microsoft egyik legértelmetlenebb szoftvergyilkossága volt az MSN leállítása. Az indokaik persze érthetők voltak. A kétezres években tényleg ez volt az egyik legnépszerűbb csevegőkliens, és szinte minden Microsoft-termékbe integrálták, még az Xbox 360-ba is. Később Windows Live néven futott tovább, de amikor a felhasználók száma a 2010-es 300 millió után éveken belül 100 millió körülire csökkent, úgy döntöttek, leállítják a programot.
A Windows Live legnagyobb riválisa, a Skype eközben 280 millió felhasználót húzott be. A Microsoft megvette a céget, és ide terelte át az egykori MSN-felhasználókat. Lehet, hogy követnem kellett volna őket, mert az ottani ismerőseimnek tényleg nem tudom a telefonszámát.
Az ICQ volt az a csevegőprogram, aminek az MSN csak előre köszönhetett, illedelmesen, halk szóval, levett kalappal. Sokáig ez volt az alapértelmezett csevegőkliens, és mint ilyen, igen népszerű volt. Én rögtön hármat is csináltam, mert az azonosítószámomat éppúgy nem tudtam megjegyezni, mint az MSN-es ismerőseim telefonszámát.
Nem volt vele baj, csak túlhaladottá vált; a felhasználók megunták, másra váltottak. Az ICQ még mindig létezik, van belőle androidos, ios-es verzió, szóval rég maga mögött hagyta a betárcsázósmodem-korszakot. A Play Store-ról több mint 5 millióan töltötték le a mobilos verziót, de nem sok vizet zavar. A Snapchathez hasonló instant üzenetküldő szoftverek korában ki akarna pont ICQ-zni? Ha már a harmincon felülieknek akarnak hiánypótló szoftvert tervezni, egy működő Sega Saturn emulátor nagyobb űrt töltene be.
Az mIRC még mindig él, de már rég nem annyira népszerű, mint régen – egy átlagos felhasználónak ez is legalább olyan fölösleges, mint az ACDSee 32. Viszont míg az egy 64 bites, tetemes kódsorokat megmozgató hájtek képszerkesztő volt, addig az mIRC annyira praktikus, mintha egy űrhajóhoz tervezték volna. Az egész a parancssoros rendszerek puritanizmusát idézi; működik, egyszerűen, sallangmentesen.
2003-ban még egymillióan használták, ma már csak 400 ezren. És ők sem csevegésre, hanem leginkább multiplayer játékra; a legnagyobb adatforgalmat még ma is a Quake Live generálja. Pedig régen itt terjesztették a feltört játékokat, sokan szöveges szerepjátékot játszottak rajta, és rengeteg tematikus csatorna épült ki.
Az mIRC legnagyobb előnye, hogy sokoldalú, mégis egyszerű. Semmi cuki emotikon, csak sima szöveg, átlátható ablakkezelés, pofonegyszerű kezelés. Az mIRC egy egesz generaciot szoktatott hozza az ekezet nelkuli irashoz, mert sok kliens nem ismerte fol a magyar ekezetes karaktereket.
Piszok jól konfigurálható szoftver; aki egy levelezőprogram beállításával elboldogult, itt sem vallott kudarcot. Sima csevegéshez éppúgy használható, mint vállalati környezetben; az Engadget sokáig ezt használta a szerkesztőségi newsroomban a közös munkához. Viszont hiába ennyire sokoldalú az mIRC, az átlagembernek nincs szüksége profi eszközökre.
Ön mikor rakott utoljára bármilyen lemezt a számítógépébe? Az ultrabookok fénykorában sokan már optikai meghajtót sem szerelnek a gépbe, de az ezredforduló környékén az asztali pc-kbe szerelt dvd-lejátszó épeszű alternatívának tűnt az asztali dvd-lejátszó mellett. Ma, a tabletek, a net- és ultrabookok, a torrent és a letöltött filmek korában már az sem világos, hogy mi szükség volna asztali dvd-lejátszóra; hogy számítógépesre sincs, az egész biztos.
Az előző mondat nyilván hazugság; ha nem az lenne, nem készülnének újabb verziók a Cyberlink PowerDVD-ből. A dvd elterjedése idején ezt a programokat finom misztikum övezte: bemegy egy lemez a gépbe, 4,7 gigabájt adattal, és atomjó minőségű filmet játszik le. Ami ugyan egy monitoron nem lesz olyan nagy szám, mert a dvd-ket az analóg tévékhez tervezték.
Volt tehát egy lemezes adathordozót vezérlő keretprogram, egy jó minőségű jelforrás, és egy Pentium számítógép; ezek együtt tudták azt a trükköt, hogy az import dvd-ket is lejátszották, míg az asztali lejátszók nem. De ezt leszámítva úgy maradt meg az emlékeimben, mint egy erőforrás- és memóriazabáló, az életet megkeserítő körülményes szörnyeteg, forduljon fel, lehetőleg máma még. Annyi szükség van rá, mint egy brontoszauruszra, de azok legalább ki tudtak halni.
A digitális korszak egyik legkellemesebb hozadéka volt a rengeteg illegális zene feltűnése az interneten. A pocsék hangminőségű mp3-ak elterjesztését ugyan mindenki fogcsikorgatva fogadta, akinek volt füle, de még így is sci-finek tűnt, hogy modemmel néhány óra alatt le lehetett tölteni egy teljes albumot, és hirtelen pár kattintás közelségbe került a komplett zenetörténelem. Kit érdekelt, hogy az illegális másolás a Napsterrel és a többi fájlcserélővel tovább tartott, mint lemásolni egy kazettát, vagy cd-t grabbelni? (Hogy eltűnt ez az ige.)
Micsoda idők voltak. Az azóta megszűnt Napsteren lecsorgott a zene, a Winamp lejátszotta, és mindenki boldog volt. Kivéve a lemezkiadókat, mert rájuk a fájlcserélés sátáni szimbóluma, a Napster úgy hatott, mint a bikára a vörös posztó. A lemezkiadók a Napsterrel ijesztgették a rossz gyerekeiket, nem a Grimm-mesékkel.
A szerzői jogi huzavona végül megtörte a Napstert, de a magot már elvetették: egyre-másra jelentek meg a fájlcserélő rendszerek. A Napster az ezredforduló környékén már csak egy alternatíva volt a sok közül. Elterjedt a DC++, a Kazaa, a Soulseek, és a világ a Napster nélkül is egy gigantikus kazettamásoló üzemre kezdett hasonlítani.
Ha tippelnünk kéne, hogy mi lesz a következő kihaló dinoszaurusz, a fájlcserélőket kiszorító torrentet mondanánk. Ma már van kiépült infrastruktúrája az olcsó, legális zene- és filmcsatornáknak, és le se kell töltenünk a zenét és a filmeket a felhőből, hogy jó minőségben hallgathassuk, illetve nézzük. És az már most látszik, hogy a felhasználóknak fontos a hozzáférés kényelme.
A torrent persze nem fog eltűnni, ahogy a fájlcserélők se. Ezeknek is van értelmük: csak a Soulseeken lehet elcsípni tíz évvel ezelőtti obskúrus angol rádióműsorokat, vagy kis példányszámú kísérletielektronika-lemezeket. De minden közösségi fájlcserélő elavul, ha eltűnnek mögüle a tartalmat biztosító felhasználók.
Levelezőklienst használni normális, Outlook Expresst nem – szerencsére ma már nem is lehet. Amikor 15 éve a Microsoft elterjesztette, még 3-5 megabájtos tárhelyű ingyenes postafiókok, illetve az internetszolgáltatótól kapott fiókok jelentették az emailt. Ezeket lehetett bekötni a mailkliensekbe. Milliók gyűlölték meg egy életre az IMAP- és POP3-beállításokat, de működött a rendszer.
Az Outlook Express sosem volt olyan komplex, mint a Microsoft Outlook. Az Express volt az áramvonalas, lebutított, de használható verzió, az MS Outlook a high-end levelezőkliens. Ez azoknak jó, akik céges környezetben használják, timesheet szerint esznek, alszanak és dolgoznak, poroszos fegyelemmel csinálnak mindent, rengeteget adminisztrálnak, és az egész csoportot egy control freak vezeti. Na, az MS Outlookot pont nekik tervezték. Másnak viszont elég, hogy megjöjjön a levél, könnyen el tudja olvasni, és legyen 8 gigabájt tárhelye, ahol kényelmesen elfér. A Gmail és a többi webmailszolgáltató sikere legalábbis ezt igazolja. Minek ide mailkliens?
A Netscape volt az első böngészőháború első vesztese. A Microsoft érthető módon szerette volna, ha mindenki az ő böngészőjét használja, így a Windows 95 mellé csomagolták az Internet Explorert. Emiatt trösztellenes pert indítottak a Microsoft ellen; azzal vádolták a céget, hogy tisztességtelen módszerekkel próbál monopolhelyzetbe kerülni, és kiszorítja a kisebb konkurenseket a piacról. Ez az érvelés egészen érthetetlennek tűnik, a zokniboltosok szoktak ilyesmiken siránkozni, amikor bevásárlóközpontot építenek melléjük.
A Microsoft persze irtózatos büntetést kapott a nyakába, de ez a Netscape-et már nem mentette meg. Az Internet Explorer azóta is az egyik legnépszerűbb böngésző, és sokak szerint a legújabb verziók már tényleg jól sikerültek. A Netscape forráskódját a 4-es verziótól felfelé nyilvánossá tették; erre épült a Mozilla-projekt, többek között a Firefox böngésző, ami ma az egyik, komolyan vehető alternatíva az Explorer, a Chrome, a Safari és az Opera mellett.
Az egyik legjobb hírolvasó volt, amihez korlátlan számú RSS-hírcsatornát lehetett bekötni. Tulajdonképpen a Google News hírbőségét és a Gmail áttekinthetőségét borította egybe, és ez igen szerencsés kombináció, érthető, hogy sokan szerették. Webes felületű alkalmazás volt, de offline módban is lehetett használni, ha telepítettük a Google Gears bővítményt.
Az MSN példája is igazolja, hogy a cégek sokszor kinyírják a népszerű szolgáltatásaikat, hogy valami újat futtassanak fel, de a Google-nek egy hírszolgáltatása sem olyan praktikus, mint a Reader. Érthetetlen, hogy miért pont ezt kellett elmeszelni.
Ez a kakukktojás a listán, mivel úgy tűnik, a korábbi rémhírek ellenére a Microsoft megmenti a lejátszót.