A Lockheed Martin kémrepülőgépét, az SR–71 Blackbirdöt sosem sikerült kilőni. Pedig volt egy gép, ami akár képes lett volna rá: a MiG–31 Foxhound. A szovjetek kétszer is leszedhették volna a Blackbirdöt; ezek után az USA többé nem repült be a légterükbe.
Az SR–71 Blackbirdök évtizedeken át készítettek kémfelvételeket a hidegháború alatt, de soha egyet sem sikerült kilőni. A szovjeteknek azonban volt egy elfogó vadászgépük és egy rakétájuk, amivel akár ez is megoldható lett volna: a MiG–31 Foxhound és az R–33.
Nem meglepő, hogy az amerikai légierő egy Blackbirdöt sem veszített el fegyveres konfliktusban. A gép Mach 3,5-tel, a hangsebesség 3,5-szörösével repülhetett 27 kilométer magasan. Alacsony radarkeresztmetszete miatt nehéz volt észrevenni az akkori rádiólokátorokkal, és a kor legfejlettebb fedélzeti elektronikájával szerelték föl.
Az SR–71 rengeteg kémrepülést végzett a Szovjetunió fölött a hidegháború idején, de a korabeli föld-levegő (SAM) rakétákkal nem lehetett kilőni; erre csak az F–14 Tomcatekre szerelt, nagy hatótávolságú AIM–54 Phoenixek lettek volna képesek. A Phoenixet pont arra tervezték, hogy szovjet rakétákat lőjenek ki vele, amik körülbelül az SR–71-gyel megegyező magasságban repülnek. Az AIM–54-ek 4-5 Mach sebességre is gyorsulhattak, így akár egy Blackbirdöt is utolértek volna.
Az egyetlen szovjet repülőgép, ami sebességben rivalizálhatott a Blackbirddel, a MiG–25 Foxbat volt. Viszont hiába repült Mach 3,2-vel, ezt a tempót csak rövid ideig tudta tartani, így nem érhette utol az SR–71-et. A Foxbat R–40-es rakétáit ráadásul nagyobb bombázók elleni bevetésre tervezték, villámgyors kémrepülőgépek ellen használhatatlanok voltak.
A szovjeteknek viszont nem volt olyan gépük és rakétájuk, mint a Tomcat, így az SR–71-ek átrepülései ellen sem tudtak védekezni. Hozzáláttak hát a MiG–31 Foxhound fejlesztéséhez. A Foxhoundot elfogó vadászrepülőnek tervezték, vagyis bombázók és felderítők kilövésére szánták. A rájuk szerelt R–33-as rakéták már sokkal pusztítóbb eszközök voltak, mint az R–40-esek.
Az R–33-asokkal már nemcsak lomhább bombázókat lehetett kilőni, hanem az olyan villámgyors felderítő gépeket is, mint az SR–71. Ezt Paul Crickmore is megerősítette, aki több könyvet is írt a kémrepülőgépről. A Blackbird: Beyond The Secret Missionsben például megszólaltatta Mihail Mjagkij századost, akinek 1986. január 31-én sikerült befognia egy Blackbirdöt.
Egy SR-71 elfogási módszere az utolsó másodpercig kiszámított volt, és a Miggel pontosan 16 perccel az első figyelmeztetés után el is kellett kezdeni. [...] Tizenegy órakor riasztottak minket. Megszólalt a vészcsengő, majd a hangosbemondón is megerősítették a riasztást. Egy SR-71 érkezésekor mindenkit elkapott az idegesség. Az emberek kiabálni kezdtek, és mindenre feszülten reagáltak – mondta Mjagkij.
A százados és a WSO (weapons system officer, a fegyvereket kezelő tiszt) 16 kilométeres magasságban tudta befogni az SR–71-et, 120 kilométer távolságból. A Foxhound ekkor 20 kilométer magasra emelkedett, ahol a Blackbird látótávolságba került. Mjagkij szerint a gép megsértette a szovjet légteret, így kilőhették volna; a Blackbirdnek esélye sem lett volna az R–33-mal szemben. De nem volt rá szükség. Miután a Foxhound megcélozta a Blackbirdöt, az gyorsan elhagyta a szovjet légteret.
És nem ez volt az egyetlen eset. Egy 2012-es beszámoló szerint alig fél évvel később, 1986. június 3-án egy Blackbird ismét berepült a szovjet légtérbe. Aznap nem kevesebb, mint hat MiG–31-es indult a gép nyomába a Barents-tenger fölött. Az összehangolt támadásban minden szögből lőhettek volna a Blackbirdre, aminek így esélye sem lett volna kitérni az R–33-ak elől.
Attól a naptól fogva egy SR–71 sem repült át a Szovjetunió fölött.
A Blackbirdöket rövidesen kivonták a szolgálatból, az USA inkább kémműholdakkal váltotta ki a felderítő gépeket. A történtek között valószínűleg nincs ok-okozati összefüggés; a hidegháború nem sokkal az incidensek után véget ért.
A MiG-31 még mindig hadrendben áll. A Lockheed Martin 2030-ra ígéri a Blackbird utódját, a hiperszonikus SR–72-t.