Szereti a babfőzeléket? Barátkozzon meg vele, mert ha kitör a zombiapokalipszis, megmentheti az életét. Ezt tanulhatjuk meg a DayZ-ből, meg azt, hogy az emberek gyökerek.
Egy félkész játék vezette a pécés eladási toplistát a Steamen a karácsonyi dömpingtől egészen január közepéig. A DayZ nevű zombis túlélőjátékot már több mint egymillióan vették meg, pedig a bétaverzióját is csak az év végére ígérik a cseh fejlesztők.
A fapados, de már játszható tesztverzióval persze mindenki jól jár. Örülnek is a fejlesztők, büszkén osztották meg blogjukon, hogy az egymilliomodik játékos egy orosz lány volt. Aki hét percig élt, majd lecsapták a fejét a kezdő zónában.
A játékot valahol egy tengerparton kezdjük, egy nyomasztóan apró pont vagyunk a fűben. Nincs történet, nincs intro, nincs megmentésre váró világ vagy jó csaj. Semmit sem kapunk, ha megszerzünk egy tárgyat, vagy lelövünk valakit. Szintet sem lépünk, bármennyit is játszunk, mégis nehéz abbahagyni.
Nagyon elveszettnek érezheti magát DayZ-ben a modern játékos, aki hozzászokott, hogy szépen koreografált akció meg térképen világító felkiáltójelek terelik a küldetés vége felé, a megfelelő pillanatban pedig felvillan egy ablak, hogy most nyomj az enterre. Itt még grafikus kezelőfelület sincs igazán, amitől a program kicsit is emlékeztetne egy játékra. A DayZ-ben kezdésnek egy kopott farmernadrágunk van, egy zseblámpa és hozzá való elem (amit meg kell nyalnunk, hogy kiderüljön, fel van-e töltve).
Nehéz a DayZ-ről játékként mesélni, ezért először úgy voltam vele, hogy a legelső élményeimet fogom csak leírni a világról. Az így nézett ki: az első pár alkalommal éjszaka kerültem játékba, és a zseblámpa fényénél botorkáltam. A vaksötétben megkarmolt egy zombi, eltört a lábam, és már csak kúszni tudtam, úgyhogy elkezdtem segítségért kiáltozni a mikrofonba, és villogtatni a lámpám. Erre figyelt fel egy hokimaszkos játékos, aki hamar megtalált, és agyonvert egy baseballütővel. Úgyhogy inkább mégsem innen kezdem.
Tehát a tengerpartról indulunk, valahol a térkép déli részén. Ezt onnan tudhatjuk meg, ha nekivágunk az ismeretlennek, és találunk egy települést, aminek a névtáblájáról azonosíthatjuk a helyzetünket. Kezdetben ehhez sem ad semmilyen támpontot a DayZ, de egy közösségi térképen a cirill betűkkel írt városnév alapján kibogarászhatjuk, hol vagyunk, és mi lehet még a közelünkben. A terep hatalmas: 225 km², nagyjából kétszer akkora, mint a GTA5-ben bejárható terület, és 38-szor akkora, mint a Battlefield-széria eddigi legnagyobb térképre. 2-3 óra folyamatos rohanással érhetünk át egyik végéből a másikba.
A táj egyébként valódi, Csehország dombos vidékeit modellezték le a játékhoz. Az egész virtuális világra a legjobb szó talán az, hogy hihető. Van időjárás, változnak a napszakok, hatalmas és változatos a tér körülöttünk. Vannak városok, ipartelepek, kis falvak, tanyák, katonai bázisok, végtelen erdők, mezők és várromok. Minden úgy néz ki, ahogy egy posztapokaliptikus játékban ki kell néznie, miután a lakosságot kiirtotta és zombivá változtatta egy ismeretlen vírus.
A cseh Bohemia Interactive katonai szimulátora, az Arma-sorozat második része mérsékelt sikerek után épp vegetatív állapotba lépett, amikor valami hirtelen az egekbe lőtte a játék eladásait. Először maguk a fejlesztők sem tudták mi lehet az. Százezrek kaptak rá a játékhoz készült zombis kiegészítőre, ami a cég egyik újonc programozójának titkolt hobbiprojektjének indult. Ez volt a DayZmod. Dean Hall az új-zélandi hadsereget hagyta ott a csehországi játékfejlesztésért, és a nagy terve az volt, hogy a kiképzése élményeit egy sokszemélyes túlélőhorror-játék formájában dobja piacra. A DayZ hangulata és játékmenete Dean szerint azt próbálja utánozni, miket élt át, amikor 20 napra kidobták a társaival a dzsungelbe kétnapnyi élelemmel, felszerelés nélkül. A Wirednek adott interjújában részletesen is mesél erről.
Három dolog miatt sem fogunk unatkozni, amíg céltalanul bolyongunk Csernaruson:
Meghalni viszont nagyon könnyű, és nagyjából erről szól a játék. Egy fürt banántól például négyféleképp lehet meghalni, és halál esetén ráadásul mindent bukunk, amit addig összekuporgattunk. Mehetünk vissza a tengerpartra a zseblámpánkkal. Bár a DayZ-t zombis akciójátékként hirdetik, egyelőre a zombik jelentik a legkisebb veszélyt: kevés van belőlük, és el lehet szaladni előlük.
A túlélés első lépcsője a fizikai szükségletek szinten tartása. Karakterünk állapotáról rövid szöveges üzeneteket kapunk a játék közben, úgymint: „éhes vagyok”, "most már tényleg innék valamit", „hasfájás kínoz” vagy „éhen halok”. Pont, mint egy hülye tamagocsi, de a kétszavas mondatok mögött itt a világ legbonyolultabb játékmechanikája dolgozik. De tényleg, annyira összetett, hogy csak az evést egy kétszer ötperces videóban magyarázza a DayZ egyik legnépszerűbb játékosa, akit tízezrek követnek mindennap játék közben. Ha már nagyjából értjük az evést, csak a játék kalóriatáblázatát kell betanulni, hogy jóllakjunk. A lényeg, hogy folyamatosan enni, inni és pihenni kell, de nem mindegy mit, mennyit és hogyan. Nézzük ezt meg a fent már említett banán példáján.
Sokan írják, hogy a DayZ nem is zombis játék, hanem az emberi gyökérség szimulátora, és igazuk is van. A játék szabta keretek teljes hiánya miatt pont annyira nehéz életben maradni, és annyira kegyetlen, amennyire a játékosok azzá teszik egymás számára. És ne legyenek illúzióink, Csernarus nem a békés, közös kirándulások szigete.
Ha túllendültünk a létfenntartás nehézségein, és rutinból tudjuk, melyik falu melyik házában találhatunk jó eséllyel egy kis kaját, felkészülhetünk rá, hogy valaki már biztos vadászik ránk. Legalább hatvanféle tárgy kell a túléléshez, a táskában és a ruhánk zsebeiben viszont ennek csak a töredéke fér el, ráadásul nem is lehet egy helyen mindent beszerezni. Valami mindig hiányozni fog, ez ad célt a játéknak. Folyamatosan mozgásban leszünk, ahogy a többi játékos is.
Bármikor összetalálkozhatunk másik egy túlélővel, aki lehet barátkozós jó arc, és lehet igazi szadista állat is, aki megbilincsel, levetkőztet, és csak aztán lő fejbe, hogy könyörgésre kényszerít. Úgyhogy bármerre is indulunk, szükségünk lesz fegyverekre. És töltényekre. És tárra, amibe a töltényeket töltjük. És tölténytartóra, amiben a maradék lőszert tároljuk. És golyóálló mellényre.
Fegyvert leghamarabb vadászházakból és rendőrségi bódékból szedhetünk össze, de mindenhol érdemes körülnézni. Én az első puskámat egy bérház hetedik emeletén találtam egy kanapé alá rejtve. Lőszer mondjuk nem volt hozzá, és a távcsöve is törött volt, de már ettől is úgy vigyorogtam, mint a Walking Dead seriffje az érintetlen százforintos bolt előtt. Golyókat aztán egy faluval arrébb találtam egy rendőrautó csomagtartójában, így már elég bátornak éreztem magam, hogy nekivágjak a sziget belsejének, ahol az igazi nagyok játszanak a katonai bázisok környékén.
A népszerűbb (és jobb tárgyakkal kecsegtető) helyeken nagyobb eséllyel botlunk majd más játékosokba, akik ugyanúgy szeretnék kifosztani azt a katonai sátrat, amit mi is kinéztünk magunknak. Itt már kevesek leszünk egy baltával, mert biztosan lesz egy harmadik ember is a közelben, aki az egész terepet szemmel tartja a közeli dombtetőről, és ő is ránk vadászik. Sehol, de tényleg sehol nem leszünk biztonságban egy negyven fős szerveren, hiába az óriási térkép. De miért is akarnánk biztonságban lenni?
Minden kis mozdulatunk tétje, hogy minden addig összegyűjtött tárgyunkat elbukjuk, így minden akció, még a mezőn bokorról bokorra futkározás is hatalmas adrenalinbomba. Jó 15 éve játszom lövöldözős akciójátékokkal, de soha nem volt olyan katarzisélményem, mint amikor DayZ-ben becserkésztem és levadásztam az első áldozatom. Aztán elvettem tőle egy doboz müzlit.
A DayZ-ben mindennaposak az olyan filmbeli jelenetek mint amilyeneket Az út című filmben vagy a Walking Deadben annyira szeretnek a műfaj rajongói, és a legszebb az egészben, ahogy a céltalan, de egymásra utalt játék megszüli a saját küldetéseit. Két várossal arrébb a haverunk eltörte a lábát, amikor leesett a lépcsőn, és morfiumot kéne neki vinni, hogy fel tudjon kelni. Útközben kiugrik egy svéd lány a bokorból, hogy etessük meg, mert éhezik és nem talál sehol kebabot. Kultistának öltözött bohócok bilincselnek a földre, és arra kényszerítenek, hogy üssük le a barátunkat, különben mindkettőnket megölnek. Más játékokban komplett tervezőcsapatok dolgoznak ilyen küldetéseken, itt pedig mindez spontán megtörténik. A DayZ-ben sosem lesz semmi kétszer ugyanúgy, emiatt a játék gyakorlatilag megunhatatlan.
A fenti eset konkrétan meg is történt egy játékossal, aki videóra is vette:
Ha eddig bárki úgy érezte, hogy a DayZ egy remek játék, akkor most lebeszélem róla. Harminc órát játszottam eddig az Early Access alfával, és legalább százat az elődjével, viszont nem merem senkinek ajánlani, legalább még egy évig. Hemzseg a programhibáktól, szinte hetente változnak az alapfunkciói, és folyamatosan kerülnek ki-be új dolgok, ezt a játékosok nyolcvan százaléka biztosan nem tolerálná.
A vásárlás mellett két dolog szól. Az egyik, hogy egészen szabadon szórakozhat másokkal, ha elfogadja a szabályok nélküli világ törvényeit, illetve hogy most még félpénzért megveheti a félkész játékot, később pedig megkapja a teljes verziót ingyen. A DayZ a mostani formájában egy hatalmas homokozó, amibe nyolcezer forint a belépő, cserébe viszont nemcsak várat építhetünk benne, de le is tömhetjük a homokot a másik játékos torkán, és agyonverhetjük a homokozólapáttal. Miután elvettük az uzsonnáját.