Vajon az emberi agy valóban arcként látja az írásjelekből összeállított emotikonokat, vagyis a szmájlikat? Owen Churches ausztrál tanár akkor gondolkodott el a kérdésen, amikor már a sokadik diákja kért haladékot tőle egy-egy dolgozat leadási határidejekor, és mindegyikük a :-) karaktersorral adott nyomatékot a kérésnek.

Churches tehát belekezdett egy kísérletbe, amiben húsz önkéntes agyának elektromos változásait figyelte, miközben emberi arcokat, szmájlikat és véletlenszerű karaktersorokat mutatott nekik. Az eredményekből kiderült, hogy a hagyományos sorrendben használt szmájlik, például a :-) vagy a :-( ugyanazokat az agyterületeket ingerlik, mint amiket az emberi arc felismerésekor használunk. Érdekesség viszont, hogy a fordított sorrendben használt szmájliknál ez nem igaz, vagyis a (-: nem ugyanaz, mint a :-), pedig az emberi arc felismerésénél nem számít, hogy áll az adott kép, akárhány fokkal elforgatva is felismerjük, hogy miről van szó. A tapasztalatok alapján a (-: egyszerű karaktersor az agynak, nem pedig valami, ami egy arcra hasonlít.

Churches szerint ráadásul a kísérletnek 1982 előtt nem is lett volna értelme, az első emotikonokat ugyanis abban az évben használta először a Carnegie Mellon Egyetem egyik tudósa, Scott Fahlman.  „A szmájlik felismerése nem velünk született képesség, 30 éve még semmi oka nem volt az agynak arra, hogy arcként kezelje ezeket a karaktersorokat, azóta viszont megtanultuk úgy értékelni őket” – összegezte a tapasztalatokat Churches. A tanulmány szerint a szmájlikat az évek során megtanultuk használni, de arra nem tért ki a vizsgálat, hogy milyen szintű összetettség az, ami még ugyanazt jelenti mindenkinek. Például hogy mindenki érti-e, ha azt írjuk, ez egy cheerleader: *\0/*, ez egy rózsa: @}---,---, ezt pedig találja ki mindenki magának: c===3.