Index Vakbarát Hírportál

Felhőalapú adatbázis gyerekmolesztálás ellen

2014. március 24., hétfő 11:55

Több ország nemzetközi együttműködésben dolgozik egy felhőalapú adatbázison, amitől azt remélik, hogy a segítségével könnyebben azonosíthatják a gyermekmolesztálókat.

Az adatbázist azért hozták létre, hogy könnyebben feldolgozható legyen az a hatalmas mennyiségű adat, amit a bántalmazók általában felhalmoznak. A nyomozások és házkutatások alatt a nyomozók rengeteg fotót gyűjtenek be, egy adatbázissal viszont az eddig ismeretlen gyerekekről készült képek is azonosíthatók lennének.

Az adatbázis tesztelésében az Egyesült Államok, Új-Zéland, Kanada, Ausztrália és az Egyesült Királyság is részt vesz. A Project Vic nevű programot az amerikai Belbiztonsági Minisztérium , illetve az Eltűnt és Kizsákmányolt Gyermekek Nemzetközi Szervezete koordinálja.

James Cole, a program egyik menedzsere szerint a projekt azért született meg, mert rájöttek, hogy a nyomozások során egy-egy ügyön rengetegen dolgoznak. A probléma különösen szembeötlő az USA-ban, ahol egyes bűnügyekben érintett lehet a helyi rendőrség, illetve az állami és szövetségi hivatalok is.

A gyerekpornó, mint kemény valuta

A Belbiztonsági Hivatal minden évben több ezer gigabájt adatot gyűjt be gyermekmolesztálóktól; a bűnelkövetők általában rengeteg videót és képet gyűjtenek be, amik adott esetben bizonyítékok lehetnek.

A Project Vichez olyan cégektől vásároltak technológiát, mint a Netclean vagy a Hubstream; ezekkel könnyebben lehet kategorizálni a meglévő anyagokat. A felhő alapú adatbázissal az adatok valós időben kereshetővé válnak, és ez jelentősen felgyorsíthatja a nyomozást.

A gyermekmolesztálók Cole szerint azért halmoznak fel ennyi képet, mert egyfajta valutaként kezelik azt. Ahogy elmondta, az esetek 90 százalékában a tiltott tartalmak nem pénzért cserélnek gazdát, hanem új pornográf anyagokért. Minél frissebb egy ilyen anyag, annál magasabb az értéke. A Project Vic-kel a nyomozók az új anyagokra koncentrálhatnak, és így jobb eséllyel szabadíthatják ki az áldozatokat.

Rovatok