Index Vakbarát Hírportál

Lányok törtek be a titkos hightech gyárba

2014. április 26., szombat 12:04

- A Határ útra legyen szíves - mondom a taxisnak a debreceni pályaudvarnál.
- Pontosabban?
- A National Instrumentshez.
- Ahol a titkos dolgok történnek? Sok mendemonda van róluk...rossz a hírük... állítólag amerikai fegyverekhez gyártanak dolgokat. Tudja, Amerika. Az emberekkel tulajdonképpen nincs gond, tudja, lazák és jó fejek, de amit nemzetközi szinten művelnek...

Itt szerencsére véget is ért párbeszédem a sofőrrel, mert megérkeztünk a hihetetlenül titkolódzó céghez, amely többek közt a Nagy Részecskegyorsítóhoz és űripari cégeknek gyárt eszközöket. A bejáratnál pedig éppen 180 középiskolás diák várt arra, hogy a bent zajló tevékenységek minden részletét megismerje a Lányok napja rendezvény keretében. Ennek az országos programnak, amelyben 43 vállalat és 10 egyetem vesz részt, a fő célja megmutatni a műszaki és mérnöki pálya szépségeit a szebbik nem képviselőinek.

„A nőknek nagyon fontos szerepük van a férfiak életében. Gyermekként az anyukánk mondja meg, hogy mit csináljunk, utána a barátnőnk, a feleségünk és az anyósunk, később pedig már a lányunk is. Ezért is fontos, hogy a lányok, a nők ismerjék a világot és jól gondolkozzanak” – mondta Ábrahám László ügyvezető igazgató a rendezvény megnyitóján, amit a közönség vidáman fogadott. Főleg azt a részt, amikor az apukáknak dirigálnak a lányaik.

A National Instruments (NI), úgy tűnik, vonzza a lányokat: az itt dolgozók 35 százaléka nő. Ebben nagy szerepe van az anyukabarát, rugalmas munkaidőnek is, ami több munkakörben lehetővé teszi, hogy egyik nap csupán három órát, másik nap akár tizenegyet is lehúzzon a dolgozó. A napi nyolc órás átlagnak pedig csak minden harmadik hónap végére kell kiegyenlítődnie, tehát bőven van mozgástér. A csütörtöki rendezvényen az NI mozgatta meg a legtöbb érdeklődőt. A második helyezett Miskolci Egyetem jócskán lemaradt mögöttük a 80 látogatójával.

Csipetnyi ajándékok

A nap végén a lányok elégedettek voltak az üzemlátogatással, mert ahogy megfogalmazták, a lehetséges jövőjükbe nyertek betekintést. A fiatalok elmondása szerint a pályaválasztási tanácsadás sokszor kimerül abban, hogy egyetemisták beszélnek a tananyagról, szakirányokról, diákmunkákról és szórakozási lehetőségekről. De a tinik szemében inkább elrettentő lehet ilyen hamar megtudni, hogy valószínűleg algebrából fognak először pótvizsgázni. Ezzel szemben az NI üzemében azt látták, hogy konkrétan mivel fognak majd pénzt keresni, ha esetleg egyetem után ott találnak állást. Nagyjából az is kiderült, hogy mennyit számít a diploma: a munkakörök teljes spektrumán végigvezették őket, a betanított munkától egészen a mérnöki és vezetői feladatokig.

Hogy célravezető és eredményes-e egy ilyen program, az a látottak alapján erősen megkérdőjelezhető. Nagy esély van rá, hogy a lányok többsége csak az igazolt hiányzás miatt ment oda, esetleg begyűjteni egy-két ajándékot, amiket a részlegek által szervezett vetélkedőkön tudtak megnyerni. Például meg kellett tippelni, hogy a miniatűr modulokból hány ezer fér el egy kisujjnyi üvegben, mennyi alkatrészt forrasztanak rá egy tenyérnyi áramkörre, ezen kívül kipróbálhatták magukat csavarozásban és dobozhajtogatásban is. Persze komolyabb feladványok is voltak, kellett robotot programozni, és még a híres LEAN gyártási módszer is előkerült.

A National Instruments (NI) munkatársai igazán kitettek magukért, hogy unalmas prezentációk helyett aktív programmal tegyék emlékezetessé a hightech elektronikai gyártás világát. A végső beszélgetésen viszont az derült ki, hogy az általam nyomon követett húsz-harminc fős csoportban csak néhány reál érdeklődésű van. A reál tárgyaknak rossz a hírük, „túl sokat kell tanulni” - mondták többen is arra a kérdésre, hogy miért nem választanák ezt az irányt.

Felvillanyozott gyermekek

Nem is itt kell elkezdeni a toborzást, hanem már az iskolákban. Kellenek szakkörök, azokhoz műszaki eszközök, és persze olyan közösség, amelyekben a lányokat is biztatják, örömmel várják – mondta Ábrahám László. Az NI vezetője elmondta, hogy az iskolákat programozható legórobotokkal igyekeznek felszerelni egy mentorprogram keretében, és ősszel nyitnak egy labort, ahol az üzemükben is használt eszközökkel tudnak az érdeklődő fejlesztők hardvereket hekkelni.

A Lányok napja rendezvény kétségtelenül a leglátványosabb megnyilvánulása annak a mélyen gyökerező problémának, amit a rettenetes hazai PISA-tesztek is tükröznek, és ami miatt minden hazai technológiai cég évek óta panaszkodik: fogytán a munkaerő. Ez egy újabb segélykiáltás a szülők, a pedagógusok és a politikusok felé, mert nemcsak lányból van kevés, hanem úgy általában mérnökből.

Rovatok