Index Vakbarát Hírportál

Az Alibaba egymilliárd dolláros tőzsdei jegyzést vár

2014. május 7., szerda 01:04

Az Egyesült Államok eddigi valószínűleg legnagyobb nyilvános részvénykibocsátására készül az Alibaba, a világ legnagyobbnak tartott internetes kereskedelmi vállalata; a kínai cég kedden nyújtotta be az ehhez szükséges dokumentumokat az amerikai Értékpapír- és Tőzsdebizottságnál, írja az MTI.

Az Alibaba egymilliárd dolláros jegyzésre számít, ám a végösszeg az elemzők várakozása szerint meghaladhatja a Facebook által 2012-ben besöpört 16 milliárd dollárt is. A cég nem közölte, hogy pontosan hol kíván tőzsdére menni, a kibocsátás esélyéért a Nasdaq és a NYSE verseng egymással.

A Yahoo, amely 24 százalékos arányban tulajdonosa a vállalatnak, szép profitra számít a kibocsátásból.

Az Egyesült Államokban egyelőre csaknem teljesen ismeretlen Alibaba Kínában domináns az e-kereskedelemben. A cég Taobao szolgáltatása 7 millió beszállító 800 millió termékét listázza. A vállalatnál tavaly 5,6 milliárd dollárnyi bruttó bevétel után 1,4 milliárdnyi nettó jövedelem keletkezett. A kínai bevételek értéke 4,7 milliárd, a nemzetközieké pedig 669 millió dollár volt.

Rovatok