Index Vakbarát Hírportál

Kinect-kamerákkal navigál az üzemanyagcellás drónra szerelt 3D printer

2014. május 7., szerda 20:50

Hightech környezetben felnövő ötéves kisfiúk szoktak olyan képtelen szerkezeteket kitalálni, amilyent most az Imperial Collage London kutatócsoportja összerakott. Mirko Kovac és kollégái a világ első drónra szerelt 3D nyomtatóját alkották meg, mert úgy gondolják, hogy azzal meg tudnak javítani sérült épületeket, és könnyen el tudják távolítani a veszélyes hulladékot a nukleáris lerakókból.

A négyrotoros drón két kémiai anyagot szállít magával, melyeket összemixelve poliuretán hab jön létre, valamint egy fecskendőt, amivel pontosan célba tudja juttatni a keveréket. A drón felszáll, lebeg egy doboz fölött és közben habot fecskendez rá, majd végül leszáll a tetejére. Néhány perc várakozás után a hab megszilárdul, a drón pedig újra felszáll, immár a dobozzal együtt. Ha a dobozban radioaktív hulladék lenne, ezzel a módszerrel biztonságosan el tudnák szállítani. A drónnak olyan változata is van, amely Kinect kamerákkal méri fel a környezetet.

Kovac szerint tudnak építeni olyan drónt, amely akár 40 kilogrammot is el tud szállítani. Bár a mostani tesztverziók normál akkumulátorról működnek, a kutatók szívesen használnának üzemanyagcellát, amit a drónok napelemekkel is fel tudnának tölteni.

Rovatok