Különleges megoldással alkotott korábban soha nem látott felbontású kijelzőt az Oxfordi Egyetem egy kutatócsoportja. Egy kétfázisú, a fázisok között elektromos töltés hatására váltó réteget használtak, az így kialakított kijelző ráadásul hajlítható, és a vastagsága nem haladja meg a milliméter ezredrészét.

A Nature magazinban leközölt cikkből az derül ki, hogy a kijelző képpontjai alig 300 nanométer átmérőjűek, vagyis a képet alkotó kis pöttyök egyenként alig nagyobbak 0,0003 milliméternél. A fejlesztést vezető professzor, Harish Bhaskaran szerint még legalább öt év, míg az egyébként már most is igen látványos eredményeket produkáló, de csak laborkörülmények között működő kijelzőkből piaci termék válik.

A speciális, kétfázisú anyagokat már korábban is alkalmazta az ipar, hasonló elven működik például az újraírható DVD lemez is. A speciális, GST nevű elegyet germánium, antimon és tellúr vegyítése adja, ez az, ami elektromosság hatására pont a kívánt módon változtatja meg a jellemzőit, ráadásul úgy, hogy áram kikapcsolásakor visszaáll az eredeti állapot. A kijelző szempontjából szerencsés, hogy az anyag optikai tulajdonságai a fázisváltáskor szintén megváltoznak.

Bhaskaran és kollégái is a GST-t használták, de azt két, átlátszó réteg közé tették, az így elkészült szendvics nem vastagabb, mint 0,0002 milliméter. A kijelzőn úgy jelenítettek meg képeket, hogy pixelenként változtatták meg az anyagot, a kívánt mintázatnak megfelelően. Az elektromosság hatására a GST nem csak fázist, de színt is vált, bár a különböző színek előállításához már a szendvicset alkotó, átlátszó fólia vastagságát is változtatni kellett. További rossz hír, hogy a képek egyelőre nem mozognak.

Bashkaran szerint a fejlesztés lényege a hajlékonyság, illetve az a tény, hogy a szerkezet működéséhez szükséges elektronika kis helyen is elfér, nagyjából függetlenül a fóliától. A kutató szerint ez nagy előny például a folyadékkristályos kijelzőkhöz képest, mert azoknál az elektronikát közvetlenül a kijelző mögé kell szerelni. Az sem mellékes, hogy a pixelek csak a fázisváltáshoz igényelnek energiát, így, hasonlóan az e-könyv olvasókhoz, egészen addig, míg a kijelzőre nem kerül új információ, nem fogyasztja az elemeket. Az oxfordiak megoldása ráadásul úgy működne, hogy egy-egy új képnél csak azokat a pixeleket rajzolná újra, amiknél van valami változás, ez még hatékonyabb energiafelhasználást feltételez.