Index Vakbarát Hírportál

Végre jégkrémet is nyomtathat magának!

2014. július 17., csütörtök 13:38

Az eddig tátongó piaci rést felismerve, jégkrémnyomtatót épített az MIT egyetem három diákja, Kyle Hounsell, Kristine Bunker, és David Donghyun Kim. A trió a tavaszi egyetemi félév egy órájára dolgozta ki az eljárást.

A hallgatók gyakorlatilag egy fagyigépet alakítottak át úgy, hogy azzal a hagyományos 3D nyomtatóktól már ismert módon különféle alakzatokat – a tesztjeik során például egy csillagot – lehessen létrehozni, majd a lágy fagyiból rétegenként felrajzolt formát folyékony nitrogénnel rögtön szilárdabb jégkrémmé fagyasztották.

Az inspirált minket a nyomtató megtervezésében, hogy valami szórakoztatók szerettünk volna kihozni ebből a feltörekvő technológiából amellyel megragadhatjuk a gyerekek figyelmét. Úgy éreztük, hogy amilyen fontos egy új technológia létrehozása, ugyanennyira lényeges az is, hogy a fiatalabb generáció is érdeklődjön a tudomány iránt.

– mondta a csapat nevében Bunker.

Rovatok