Önnek milyen tévéje van? Várjon, inkább kitaláljuk. Hd felbontás, közepesen nagy képernyő - és nagyon örül, hogy végre a tévécsatornáktól a bluray-filmekig és a netes streamekig van elég tartalom, ami kihasznájla a képességeit. Valószínűleg látott már 4K-tévét, elismerően nézegette a képminőségét, de esze ágában sincs lecserélni ilyenre a mostanit. Eltaláltuk? Kicsit se? Akkor gratulálunk, ön elüt a nagy átlagtól. Ettől függetlenül ma a nyugati világ tévétulajdonosainak túlnyomó része nagyjából ebben a helyzetben van, és ez elég nagy baj, mármint a tévégyártók szempontjából. Ezen próbál segíteni a menetrendszerű tévés technológiai forradalommal a Dolby Vision.
A tévék képminőségét az utóbbi években két módon próbálták növelni a gyártók: a képpontok számának, illetve a képfrissítés sebességének emelésével (a csúfosan megbukott 3D-megjelenítéstől most elegánsan tekintsünk el). 4K-s felbontás és 240 Hz-es frissítés körül azonban elérünk oda, hogy már alig-alig látszik a különbség a következő technológiai ugrásnál. Annyira semmiképpen, hogy a népek tömegesen rohanjanak lecserélni a drágán vett 4K-tévéjüket a mégannálismenőbb 8K-sra.
Márpedig a tévéipar bajban van, harmadik éve folyamatosan csökken az eladott készülékek száma világszerte, és amit eladnak, annak is egyre nagyobb része olcsó kínai tömegáru a hagyományos nagy márkák helyett. A statisztika pedig azt mondja, az átlag amerikai 7 évente cseréli le a tévéjét. A nagy cégek kétségbeesésükben már olyan marhaságokkal állnak elő, mint a hajlított képernyő. A Dolby Laboratiories még januárban, a CES-en mutatta be a legújabb, megváltónak szánt technológiáját, a Dolby Visiont, ami nem kevesebbet ígér, mint hogy véget vet a tévézést sötét középkorának. A hangzatos szlogen ellenére akkor elég visszhangtalan maradt a bemutató, de most, amikor fél év múlva már működő prototípusokkal haknizzák körbe az amerikai médiát, végre beindult a hype, újabb tévéforradalmat kiáltanak a techmagazinok. Lássuk, mit is tud ez a csoda, hogy mire megérkezik hozzánk is, már rutinosan pattintsa le a marketinges bullshitet. Hát, dióhéjban nagyjából ezt tudja:
A sötét középkort azért emlegeti olyan sűrűn a Dolby, mert az új technológia éppen a fény irányából támad, pontosabban a fényerő, a kontraszt és a színtartomány felől. A helyzet ugyanis az, hogy miközben a felbontás és a képfrissítés frekvenciája a sokszorosára nőtt, az hogy az egyes képpontok milyen színeket tudnak felvenni, évtizedek óta nemigen változik. Az, hogy a kép nem elég fényes és nem elég kontrasztos, azzal jár, hogy elvesznek a finom részletek (hiába férne bele a megjelenítésük a felbontásba), és nem lesznek valósághűek a színek. A Dolby infografikája szerint a mai legjobb minőségű tévék is csak a valódi világ színeinek egyharmadát tudják visszaadni. A különbség a hagyományos, és a Dolby Vision-kép között nagyjából ennyi:
Ez persze alapvetően csalás, hiszen ön jó eséllyel mindkét képet egy nem-dolbyvision kijelzőn nézi. Így valójában a második, szebb kép sem dolbyvisionös, az első, csúnya fakó meg aztán végképp nem a mai technológia csúcsa, de a lényeg a különbség a kettő között, amit elvileg nagyságrendileg jól mutat az illusztráció.
Lássuk kicsit tudományosabban. A mai tévék fényereje átlagosan 100 nit (leánykori nevén candela per négyzetméter, a fénysűrűség mértékegysége), a legjobb minőségű panelek felmehetnek 500 fölé is, de ott aztán vége a dalnak. Összehasonlításképpen, egy 100 wattos villanykörte 18000 nitet produkál, a Dolby marketingesei által előszeretettel mutogatott virág élénk sárgája eredetiben 14700 nit. Miután lefilmezték, és egy tévén látjuk, kb. 80 - nyilvánvalóan nem ugyanaz a szín. Emiatt nem látjuk ugyanolyannak a tévén a londoni buszok piros színét, vagy a kaliforniai autópályák menti jelzőtáblák zöldjét, mint amilyenek azok a valóságban.
A Dolby Visiont meglepő módon nem a Dolby találta ki, hanem egy kanadai egyetemi kutatólaborból kinőtt startup cég, a Brightside. Az első, egyedileg szabályozható fényerejű LED-ekre épülő kísérleti képernyő, a DR37-P 2005-ben készült el, 49 ezer dollárba került, filmes effektek készítéséhez, 3D-tervezéshez, műholdfotók megjelenítéséhez ajánlották eredetileg. A Dolby 2007-ben vásárolta fel a céget, a technológiát átnevezte, és azóta azon dolgozik, hogy elfogadható szintre nyomja le az árát.
A Dolby tesztjei szerint a kísérleti alanyok nagyjából 20 ezer nit fényerőnél tartottak optimálisnak és élethűnek egy kijelzőt amellett hogy még kellemes is nézni. Ez ugye azt jelenti, hogy kb. olyan fényerővel működik a tévé, mintha egy százas villanykörtébe bámulnánk (persze csak akkor áll meg a hasonlat, ha színfehér képet mutat a tévé, az meg aránylag ritkán fordul elő). A lényeg az, hogy a kép világos részei legyenek nagyon fényesek, üssenek el erősen a háttértől. És ezzel el is jutottunk a következő lépéshez.
A másik fontos tényező, amiben van hová fejlődniük a mai tévéknek (sőt, a Dolby mérnökei szerint ez az a faktor, ami miatt meg tudjuk különböztetni, hogy tévét nézünk, vagy az ablakon bámulunk ki), a kontraszt. Kontrasztnál a tévék specifikációi mindenféle nagy számokat szoktak mutogatni, amik azt mérik, hogy a legsötétebb fekete és a legvilágosabb fehér képpont között hányszoros a különbség fényerőben. Bár az utóbbi években komoly számháború alakult ki a tévégyártók között ezen a területen, a több milliós értékek a tévék leírásaiban csak kreatív fizika és szemfényvesztés. A valódi kontrasztarány egy mai tévén valahol 1:2000 magasságában jár. Az emberi szem nagyjából 1,6 milliárd (amikor valaki egyenesen belenéz a napba) és 0,00001 (a csillagtalan éjszaka) nit közötti spektrumot látja, ez elvileg egy az egymilliószor egymilliárdhoz kontrasztarány. Na, ez az említett szemfényvesztés, hiszen a lényeg az, hogy egy képen belül mekkora a kontraszt. Ez a való életben átlagosan úgy 1:100000 körül van. Na ezt próbálják a mai tévék 1:2000-rel visszaadni, és ehhez képest ígér százszoros növekedést a Dolby Vision.
A Dolby Vision, ahogy a cég nevét világhírűvé tevő Dolby Stereo és Dolby Surround, valójában csak egy szabvány, ami megmondja, milyen fényerő, kontraszt, színtartomány és egyéb értékeknek kell megfelelnie. A Dolby ezt úgy éri el, hogy 18 ezer, egyedileg szabályozható fényerejű ledre bízza a képernyő háttérvilágítását. Ezt a technológiát veszi át többek között a Sharp, a TCL és a Vizio, de a CES-en már demózta a maga saját megoldását a Sony és a Samsung is.
A Gizmodo teszterei, akik látták a Dolby 4000 nites prototípusát akció közben, úgy írták le a különbséget a referenciakészülékhez képest, mintha a dolbyvisionös kép egyszerűen nagyobb felbontású lett volna - pedig ugyanaz a bluray-film ment mind a kettőn. A valóság nem is áll olyan messze ettől, csak éppen nem a képpontok száma nőtt meg, hanem a megjeleníthető színeké. A végeredmény ugyanaz: részletgazdagabb és valósághűbb kép. Az igazán szép az a dologban, hogy úgy tud a 4K felbontáshoz képest még további képminőség-javulást hozni, hogy ezzel a képalkotáshoz szükséges adatmennyiség csak 15 százalékkal nő (a nagyobb színmélység miatt muszáj több biten tárolni egy-egy képpont színét).
Jó, jó, de mibe fog ez kerülni? - adja magát a kérdés, amire egyelőre nincs válasz. A kereskedelmi forgalomnak egyelőre a közelében sincsenek dolbyvisionös készülékek. És egy ideig még nem is fognak, elvégre a 4K is csak lassan kap erőre, idén talán már meglesz a 10 millió eladott készülék világszerte, 1000-2000 dolláros átlagár mellett, az is nagyrészt a kínai piacnak köszönhetően. 2016-ra teszik a becslések az 50 milliós határ megközelítését, ami a 200-250 milliós világpiacon még mindig nem olyan nagyon sok. És a Dolby Vision menetrend szerint csak azután jön, amikor a 4K-ról kell egy még menőbbre rábeszélni az embereket.