Befejeződött a jezsuiták egyik legjelentősebb archívumának digitalizálása Chilében, ahol három éve indult projekt keretében restaurálták, katalogizálták és tették elektronikus formában bárki számára elérhetővé az UNESCO által a 2003-ban a világemlékezet program részévé nyilvánított Jesuitas de América nevű 272 ezer oldalas gyűjteményt – írja az MTI.
Restaurátorok, történészek, levéltárosok és technológiai szakemberek aprólékos munkával digitalizálták a missziók, noviciátusok, birtokok és iskolák által őrzött javak, többek között a rend által a 16. és a 18. század között Spanyolországban, Amerikában és a Fülöp-szigeteken készített munkák 433 kötetre rúgó jegyzékét. A gyűjteményt az a világi testület állította össze, amely a jezsuiták javait felügyelte, miután a rendet az 1760-as években feloszlatták, vagyonát elkobozták, tagjait pedig száműzték a spanyol korona fennhatósága alatt álló területekről.
„Az archívum része a Jézus Társasága DNS-ének” – mondta a digitalizált változat bemutatásakor Santiagóban Fernando Montes jezsuita pap, aki szerint a gyűjtemény nemcsak a rend, hanem az egyetemes történelem számára is nagy értéket képvisel.
Fernando Montes szerint a rend gyarmati időszakban végzett tevékenysége Latin-Amerika építőkövei közé tartozik. „Ahhoz, hogy valaki megértse Latin-Amerika történetét, tudnia kell, mit vittek véghez a jezsuiták száműzetésükig” – mondta. Hozzátette, Latin-Amerika függetlenné válása kapcsolatban van a rend feloszlatásával, így fontos a társaság történetének megismerése.
A világi felügyelet hatalmas mennyiségű dokumentumot állított össze, amelyeket jelenleg Spanyolországban – a madridi országos levéltárban és Toledóban, a Jézus Társasága archívumában –, valamint a chilei országos levéltárban gondoznak. Utóbbiban az 1561 és 1800 között a mai Argentínában, Kolumbiában, Bolíviában, Ecuadorban, Mexikóban, Panamában, Peruban, Venezuelában, Chilében, az Antillákon, Spanyolországban és a Fülöp-szigeteken többek közt a bennszülöttek evangelizációjával kapcsolatos dokumentumokat is őriznek.