Index Vakbarát Hírportál

Hekkerek támadtak meg amerikai bankokat

2014. augusztus 28., csütörtök 18:25

Hekkerek támadtak meg több amerikai pénzintézetet, köztük a második legnagyobb amerikai bankházat, a J.P. Morgant. Az ügyben a hónap eleje óta vizsgálódnak az amerikai hatóságok – írja az MTI.

Az FBI szerdán beszélt róla, hogy a titkosszolgálatok bevonásával vizsgálatot indítottak a támadások felderítésére. A J.P. Morgan Chase & Co. csütörtökön közölte, hogy együttműködik a hatóságokkal az ellene és néhány más amerikai pénzintézet ellen indított kibertámadás utáni nyomozásban.

A vizsgálatok eddig semmi szokatlant nem tártak fel. Az ellenőrzés a J.P. Morgan mellett még legalább négy másik amerikai bankra kiterjed.

Az információk szerint a hekkerek a J.P. Morgan egyik alkalmazottjának saját számítógépén keresztül jutottak be a pénzintézet védelmi vonalai mögé. Nem ez az első ilyen eset: tavaly a Targettől lopták el 40 millió bankkártya adatait, miután megszerezték egy disztribútor egyik ügyfelének a jelszavát.

A támadás stílusa és technikai jellemzői, valamint a kiszemelt célpontok alapján a szakértők oroszországi vagy kelet-európai elkövetőkre gyanakszanak. Ez még nem biztos: a meglévő adatok alapján nem lehet egyértelműen azonosítani az elkövetőket.

Rovatok