Szerda este fél tíz és 21:50 között rövid időre lehalt a Facebook. Olvasóink sorra küldték a leveleket arról, hogy ezt a hibaüzenetet kapták az oldalon:
De volt, akinél csak akadozott, lelassult, bizonyos felhasználók meg sem érezték a problémát.
A Techcrunch szerint globális leállás volt, ami körülbelül húsz percig tartott. A webes és a mobilos felület is haldokolt. Hibaüzenetek érkeztek többek közt Németországból, az USA-ból, Thaiföldről, Portugáliából is. A közösségi oldalnak májusban és júniusban is több nagyobb leállása volt.
A cikk szerint a cégnek minden perc leállás 22 453 dollár bevételkiesést jelent (kb. 5,36 millió forint), tehát ez a húsz perces baki kb. 107 millió forintos kárt jelenthet számukra.
Az Indexben azt tapasztaltuk, hogy 21:52-kor javult meg a Facebook.
Nem sokkal később, magyar idő szerint este 11 órakor pedig a Tumblr vált elérhetetlenné. Először a következő hibaüzenet jelent meg:
Majd pár perccel ezután már ez sem jött be, csak a böngésző hibaüzenete fogadta a látogatókat. A Tumblr 23:44-kor éledt újra.