A Microsoft a berlini kütyüfesztiválra, az IFA-ra időzítette a Lumia 830-as bejelentését. Ez a telefon azért érdekes elképzelés, mert a gyártó egyszerre lő vele a felső-, illetve a középkategóriára, így nagy kérdés, hogy a használó mire számíthat pontosan. Egy hétig nyomkodtuk, hogy kiderüljön a válasz.
Rögzítsük gyorsan: a 830-ast ahhoz a 930-ashoz képest teszteltük, ami még nyáron jött ki. Nem volt rossz, a 8.1-es Windows Phone oprendszert futtató Lumia-csúcsmodell kiváló készülék, simán felveszi a versenyt az Apple cuccaival és legjobb androidos mobilokkal. A 830 hivatalosan nem simán csúcsmodell, hanem egy furcsa hibrid, amit a "megfizethető zászlóshajó" meghatározással dobtak piacra. Külsőségeiben próbálja ugyanazt az élményt hozni, azonban hamar kiderül, hogy azért nem véletlenül olcsóbb ez a változat.
Haladjunk kívülről befelé. A telefon hozza a friss Nokiáktól megszokott jegyeket: fémkeret, olyan Gorilla-glass üveg, mintha ráöntötték volna, hátul pedig levehető műanyaglap. Ez a műanyag az első jelzés, hogy olcsósított telefonról van szó, elég vékonyka, cserébe viszont a régi Nokiákat idéző roppanásokkal szorul a helyére. Én mindig azt vártam, mikor pattan le az egyik kis narancssárga láb. Azért itt is van komolytelefon-utánérzés: a 830-asnál gyári tartozék a vezeték nélküli töltés, az ehhez szükséges bizgentyűt a műanyag hátlap belső oldalára tették a fejlesztők. Ha már lepattintottuk a hátlapot, tegyük be a nanoSIM-et is a helyére, már csak azért is, hogy a következő meglepetésig eljussunk.
Tudom, hogy az ember egy telefonnál jó esetben kétszer foglalkozik a SIM-kártyával, de én majdnem szívrohamot kaptam, amikor a teszt elején bedugott, mikróból frissen vágott nano az istennek sem akart kijönni a foglalatból. Végül egy olyan körzővel bányásztam ki, amit utoljára 15 éve használtam egy hatlapfejű csavar géprajzi szerkesztésekor. Szerencsére most jóval nagyobb sikerrel.
Minden kálvárián túlesve végre bekapcsolhatjuk a telefont. A Snapdragon 400-as processzor 1,2 gigahertzen pörög, a gyorsaságért ezen túl az 1 gigabájtos belső memória felel. Összesen 16 gigabájtnyi háttértár van a telefonban (plusz az SD-kártya, amit beleteszünk), ebből mondjuk ötöt helyből elvisz az operációs rendszer, illetve az alapból feltelepített programok, a többi marad nekünk.
A processzor lehet talán furcsa azoknak, akik követik, hogy épp milyen fantázianevű CPU-t szerelnek a telefongyártók azokba készülékekbe, amiknél már a specifikációval is azt szeretnék elérni, hogy az emberek ne ijedjenek meg attól, milyen lassú lesz a telefon. A 830-as Lumia annak ellenére sem lassú, hogy a 400-as Snapdragon pontosan feleolyan gyors, mint a 800-as, és ez akkor is látszik, ha futunk pár kört a telefon teljesítményét mérő szoftverek valamelyikével. Mi a Basemarkot és az Antutut választottuk, de tulajdonképpen mindegy, a számértékekből az látszott, hogy a 930-as nagyjából kétszer erősebb volt a tesztalanynál.
Amíg a Windows Phone saját világán belül maradunk, ráadásul nagy igényeink sincsenek, semmi különleges élményben nem lesz részünk. A levelezés gyorsan fut, a Skype simán megy, az 1280-szor 720-as felbontás sem okoz komoly problémákat, persze amíg a csempék között vagyunk, ez nem is tűnik fel, még akkor is, ha először felháborodva követeljük a Full HD-t. A gondok akkor kezdődnek, ha véletlenül valami komolyabb számolásteljesítményt igénylő appot, vagy jobb minőségű játékot kezdünk futtatni. Nem kétségbeejtő a helyzet, de tény, hogy vannak olcsóbb középkategóriás telefonok, amik jobban teljesítenek. Már eleve a töltési idő is hosszú, de a játékok sem futnak mindig tökéletesen. Ezek már olyan dolgok, amiket az ember úgy is észrevesz, ha nem rakja a 830-ast a 930-as mellé.
Ha valaki mégis megteszi, azonnal kiderül, hogy az utóbbi sokkal gyorsabb, még olyan hétköznapi tevékenységek közben is, mint egy új app telepítése. Szerencsére ez átlagos használat közben nem jelentkezik: a kontaktlista gyorsan felugrik, ha hívjuk, a böngészés gyorsan megy. Úgy általában mondható, hogy a használat közbeni problémák nem a sebességgel vannak, és nem is a készülék saját hibái. A Windows Phone mint platform vérzik el néha, ha az ember valami olyat keres, amit a fejlesztők még csak a két másik platformra raktak össze. Ilyenkor az is megtudja, milyen érzés linuxosnak lenni, aki azt sem tudja, mi az a kernel: már épp megszeretné az ember az operációs rendszert, amikor kiderül, hogy mekkora szívás mondjuk egy Google Hangouts pótlása. Továbbá annak az arcképét, aki szerint jó ötlet a Bing kereső erőltetése, simán bele kéne rakni a történelem legnagyobb tévedéseit összegyűjtő kötetekbe, főleg akkor, ha ez az ember ugyanaz, aki a Bing fordítóját is bekapcsoltatja a telefonokkal.
A képernyő tehát átlagos, a sebesség változó – lássuk, mi az a szépen faragott külsőn túl, amivel a Lumia 830 megpróbál kiemelkedni a középkategóriából. Talán az optikai stabilizátorral és Zeiss lencsével szerelt, 10 megapixeles kamera lehet ez. A PureView fantázianevű megoldás a Nokiáknál általában valami komoly hardveres és szoftveres extrát jelent a fényképezők esetén, a 830-asnál ez kimerül a már említett optikai képstabilizátorban, ami főleg a kéz remegését tudja bizonyos keretek között kivédeni. A fényképezés külön gombot kapott, megfelelő beállítások esetén ezzel fel is tudjuk ébreszteni a telefont, ráadásul a gomb kétállású, vagyis ha kicsit nyomjuk le, fókuszál, ha nagyon, akkor lő is egyet.
A képek minőségével nincs igazán probléma, igazából tökéletesen hozzák a közép és a felső kategória közötti lebegést: az átlag középkategóriánál jobb képeket tudunk lőni, de beltérben zajos eredményt kapunk. Ami viszont egyáltalán nem felső kategóriás, az a hatalmas késés, ami a gomb lenyomása és a kép elkészülte között tátong. Gyereket fényképezni vele például veszett ügy, legalábbis az első kép tuti, hogy már csak a kívánt pillanat utáni pislogást és grimaszt örökíti majd meg. Ez a késés ráadásul úgy maradt probléma, hogy elméletileg ez már a gyorsított változat.
Összefoglalva tehát nehéz megmondani, mire gondolhattak a PR-osok, amikor a megfizethető felső kategóriába sorolták a 830-ast. Csupa olyan tulajdonsága van, ami csak addig tűnik elfogadhatónak, amíg valóban nem kerül egy felső kategóriás készülék mellé, vagy ami más, jól összerakott középkategóriás készülékben is megvan. Egy-egy dolgot ki lehet emelni, például a vezeték nélküli töltés jó dolog, de egy 105 ezer forint környékére belőtt telefonnál azért ez nem extra. A gyengébb teljesítény és a sápadt IPS LCD kijelző ráadásul még az akkumulátor készenléti idejét sem nyújtja meg jelentősen, a Lumia 830 ugyanúgy egynapos telefon átlagos használat mellett, mint a nagyobb, gyorsabb és AMOLED-kijelzős 930.
A Nokia, pontosabban a Microsoft tulajdonképpen ugyanazt a hibát követte el, mint a középkategória tetejére lövő gyártók általában: csináltak egy átlagos telefont, amit nem tudnak elég olcsón adni ahhoz, hogy az ember ne nézegesse ciccegve a lehetőségeket, illetve amiben nincs egyetlen apróság sem, ami miatt az ember minden mást félrelökve venne egy ilyen telefont.
A 930-as modellt itthon már 125-130 ezer forintért meg lehet venni, és ez a plusz 25 ezer itt dupla teljesítményt, felbontást, tárhelyet, sőt, dupla vakut jelent. Ha valakinek a levehető hátlap, az SD-kártyás bővíthetőség vagy a cserélhető akkumulátor kell, vegyen 830-ast. Akinek viszont jó telefon kell, és nem zavarja, hogy néha csirizbe és salakba mártott satuba szorítják a hüvelykujját a Binget kell használnia és a trendi appokat majd csak jövőre fejlesztik le talán, az ne hagyja magát hülyének nézni, és vegyen egy 930-ast. A nyertesek magabiztosságával tudja majd szemlélni, amikor az ismerősei azon vitatkoznak, hogy a Samsung vagy az Apple telefonja a jobb.