Index Vakbarát Hírportál

Nem bővíthető az új Mac Mini memóriája

2014. október 20., hétfő 15:08

Az Apple 2012-ben még biztatta a felhasználóit, hogy cseréljék a Mac Mini memóriáját nagyobbra, jobbra, most azonban már másképp gondolkozik, az új Mac Miniben nem lehet cserélni a RAM-ot.

Az Apple eddig is arról volt híres, hogy direkt megnehezítette termékeinek szétszedését, javítását, az alkotóelemek cseréjét, hogy mindent a hivatalos szervizen keresztül intézzenek a felhasználók. Az új gép memóriáját például egyszerűen ráforrasztották az alaplapra.

Azt, hogy mennyi memóriát szeretnénk a gépbe, a rendelésnél választhatjuk majd ki. Legalább a merevlemezt lehet cserélni, bővíteni, de ezzel a művelettel megszűnik a garancia. Az Apple-t egyébként nem nagyon izgatja a Mac Mini, a bejelentést két perc alatt lezavarták.

Rovatok