Index Vakbarát Hírportál

41 kilométer magasból ugrott ki a Google egyik vezére

2014. október 24., péntek 20:36

Alan Eustace, a Google egyik vezérigazgató-helyettese ma minden különösebb csinnadratta nélkül megdöntötte Felix Baumgartner kétéves rekordját, amikor 41424 méter magasból hajtott végre ejtőernyős ugrást. Baumgartner kísérletét 2012-ben nagyjából az egész világ láthatta, egyrészt mert folyamatosan reklámozták, másrészt mert azt az ugrást a neten is közvetítették. Az egész dolog csak akkor derült ki, amikor a The New York Times tudományrovatának twitterén feltűnt ez a poszt:

Official height from U.S. Parachute Assn measured at 135,908 feet

— NYT Science (@nytimesscience) October 24, 2014

Ehhez képest a speciális űrruhába bújt Eustace csak beült az Új-Mexikóból feleresztett, különlegesen kialakított légballonba, aztán két órányi emelkedés után kivetette magát az erre a célra megálmodott nyíláson. A zuhanás, illetve az ereszkedés összesen alig 15 percig tartott.

Egy videó is megjelent már az ereszkedésről:

Az új rekord 2455 méterrel és nagyjából 47 centiméterrel előzi meg Baumgartnert, aki mostantól már csak az első ember, aki szabadesés közben lépte át a hangsebességet. Ezt a címet sosem fogja tőle elhódítani senki.

Rovatok