Index Vakbarát Hírportál

Majdnem repülővel ütközött egy drón

2014. október 27., hétfő 10:30

Szombaton a brit légi közlekedésért felelős ügynökség bejelentette, hogy még májusban majdnem összeütközött egy utasszállító repülőgép és egy drón. A jelentést a Daily Mail hozta nyilvánosságra: ebből kiderül, hogy nagyjából 24 méterre kerülte el a drón a 74 üléses  ATR–72-es utasszállítót.

A veszélyhelyzet Essex megyében alakult ki, a gép arra készült, hogy leszáll London Southend Airporton. A kvadrokopter 450 méteren majdnem elütötte a repülő jobb szárnyát. A jelentésben benne van a pilóta és a légi irányítás beszélgetése is, szerintük is a fekete-vörös tárgy valószínűleg egy kvadrokopter volt, „amiből mostanában többet láttak erre”. 

A jelentés szerint a drón repülési útvonala és magassága alapján úgy tűnt, mintha szándékosan akarna ütközni fel- és leszálló utasszállítókkal. Nem ez az első eset, hogy drónok majdnem balesetet okoznak: márciusban az USA-ban is volt hasonló incidens. Egyik esetben sem lettek meg a drónok pilótái.

Rovatok