Az internetadó már több mint egy hete lázban tartja az országot: az ellenzői tüntetnek, a kormány módosítgat, a szakmai szervezetek tiltakoznak. A szokásos ellenérvektől eddig csak az LMP tért el, ők viszont rögtön elég meglepő javaslatot tettek. Szerintük a kormány jobban járna, ha a netadó helyett arra koncentrálna, hogy szabad szoftverek használatára állítsa át az államigazgatást, mert a licencdíjak kiiktatásával akár 40 milliárd forintot, vagyis a netadó eredetileg tervezett bevételeinek dupláját is meg lehetne spórolni.
A két lépés valójában nehezen összemérhető. Egyrészt azért, mert nem érhető el konkrét adat arról, hogy mennyit fizet pontosan az állam a közigazgatásban használt szoftverei után, és arra is csak becslések vannak, hogy mennyiért lehetne ezt alternatív megoldásokkal kiváltani.
Másrészt teljesen más jellegű intézkedésekről van szó. Az adót az azonnali bevétel reményében és a rezsicsökkentést is vezérlő, profitellenes ideológiai indíttatásból vezetnék be (sőt, már a pénz konkrét helyéről is hallani). A szabad szoftver arányának növelése ezzel szemben hosszabb távú stratégia részeként képzelhető el, több más intézkedéssel, például oktatásügyi változtatásokkal együtt, a felszabaduló forrásokat pedig célszerű lenne visszaforgatni az ágazatba.
Anélkül, hogy belekeverednénk a különböző elnevezések útvesztőjébe, a szabad és nyílt forráskódú szoftver (FOSS vagy FLOSS) lényege nem az, hogy ingyen van, hiszen ez nem is feltétlenül igaz. Attól szabad egy program, hogy bármilyen célra szabadon felhasználható, terjeszthető, tanulmányozható és módosítható.
Ennek ellenére mégiscsak érdemes megnézni, hogy mennyi alapja van annak, hogy ilyen jelentős megtakarítás lenne így elérhető. És hogy hol tart a kormány az átállásban, hiszen ez elvileg szerintük is fontos stratégiai cél, közben pedig a szabad szoftverek használata világszerte is egyre általánosabbá válik. De az orosz minták követésének trendjébe is beleillik, hiszen Vlagyimir Putyin is elrendelte, hogy legkésőbb 2015-re nyílt forráskódra kell váltania a különböző állami hivataloknak.
Már a 2010-es Digitális Cselekvés Fejlesztési Terv is kimondja, hogy a négyéves cél a nyílt forráskódú szoftverek részarányának markáns növelése a közigazgatásban. A 2014-es Nemzeti Infokommunikációs Stratégia annyival tartalmaz több konkrétumot, hogy meghatározza: az újonnan bevezetendő szoftverek esetében az arány 2016-ra érje el a 15%-ot.
A kérdéssel az E-közigazgatási Szabad Szoftver Kompetencia Központ foglalkozik részletesebben. Ez még a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium alatt jött létre 2012 végén, 200 millió forintból, EU-támogatással. A feladataik közé tartozott az elérhető szabad szoftverek minősítése és egy keretrendszer létrehozása az ajánlott szoftverekkel; felhasználói és rendszer-üzemeltetési tanfolyamok, oktatási anyagok kidolgozása; és a szoftverhonosítás.
Emellett tanulmányokat is írtak, ahol egész konkrét dolgokat is lehet olvasni. Egy 2013-as stratégiai anyag szerint a cél, hogy
Fontosnak tartják a nyílt rendszerek előnyben részesítését, és hogy jelentősen csökkenjen a közszférában a licencdíjak költsége. Kiemelik, hogy a szoftverjogok birtoklásával megszüntethetőek „a káros szállítói függések”, ami egybevág a kormány multiellenes retorikájával is.
Ehhez képest a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a nyílt forráskódú szoftvereket használó közintézmények aránya 2009-ben 29,8 százalék, 2013-ban pedig 34,7 százalék volt. Kérdéses, hogy tartható-e ebben az ütemben a 2016-ra kívánatosnak tartott 50 százalék. (És egyelőre kérdéses is marad, mert a Miniszterelnökség még nem válaszolt az ezzel kapcsolatos kérdéseinkre.)
Az adatokból jól látszik a központi intézmények és az önkormányzatok közötti digitális szakadék is. Előbbiek közül 70, míg utóbbiaknál csak 30 százalék használ valamilyen nyílt forráskódú szoftvert.
A netadó perspektívájából nézve egyébként némileg ironikus, hogy a központ a magyar piac alacsony szélessávú penetrációját is megemlíti a szabad szoftverek terjedését gátló tényezők között.
Pedig Fekete Gábor szerint, aki korábbi e-közigazgatásért felelős helyettes államtitkárként a terület akkori felelőse volt,
a közigazgatás számos helyen tudna jelentős költségmegtakarítást elérni a szabad szoftverek nagyobb arányú használatával.
Ennek megfelel a központ nemzetgazdasági hatásokat vizsgáló összefoglalója is: „Becslés szerint csak a kormányzati szférában, a központi költségvetés informatikai kiadásaiból
legalább 300 milliárd forint volna megtakarítható egy kormányzati ciklus alatt a megfelelő szabad szoftveres stratégiával
a nyílt forráskódú alternatívák következetes bevezetésével, azok kisebb beszerzési és ütemezési költségével, kisebb hardverigényével, nagyobb rugalmasságával és testre szabhatóságával, újrafelhasználhatóságával, nyílt szabványokon alapuló működésével, a termékcsapda elkerülésével és megszüntetésével, a helyi szolgáltatók és fejlesztők alkalmazásával, a piaci verseny erősítésével.”
Szentiványi Gábor, a Linux Ipari Szövetség elnöke szerint 2-3 év következetes munkájával a 300 milliárdos megtakarítás belefért volna az előző ciklusba.
A szabad szoftverek persze nem váltják ki rögtön és minden tekintetben a már bejáratott rendszereket, de ez nem is feltétlenül cél. Fontos viszont az interoperabilitás, vagyis a kompatibilitás más programokkal, ebben pedig a nyílt megoldások hagyományosan jobbak.
Szintén előny a rugalmasság, ami a külső függőség csökkenése és az átláthatóbb működés mellett abban is megnyilvánul, hogy egy nyílt rendszer saját fejlesztésekkel is egyszerűbben bővíthető.
Persze hátrányaik is vannak, amelyek egy része éppen a zárt szoftverek dominanciájából származik. A korábbi fejlesztések például zárt platformokra optimalizáltak, ami megnehezíti a váltást. Emellett az átlagfelhasználó számára szokatlan és kevésbé felhasználóbarát kezelőfelület miatt képzésekre lehet szükség, ami szintén növeli az átállás költségeit.
A zárt szoftvereknek ugyanakkor hagyományosan nagyobb a nemzetbiztonsági kockázata, mivel nem nyilvános a forráskódjuk, így könnyebb felfedezetlen biztonsági kiskapukat hagyni bennük. A Snowden-szivárogtatás óta felértékelődött a nyílt forráskódú szoftvereknek az a tulajdonsága, hogy mivel bárki benézhet a motorháztető alá, sokkal körülményesebb észrevétlen adatgyűjtésre használni őket.
A legvitásabb szempont azonban a terméktámogatás kérdése. A szabad szoftver költséghatékonyságát valamelyest visszaveti, hogy míg egy zárt program megvásárlásával a fejlesztő cég garanciát vállal a technikai támogatásra, egy nyílt szoftver esetében a fejlesztői közösségnek ilyen kötelezettsége nincs, a professzionális terméktámogatásért pedig ebben az esetben is fizetni kell. A licencdíjak mértékével összehasonlítva, vagy házon belüli technikai csapattal ugyanakkor a szabad szoftver általánosan még mindig olcsóbban jön ki.
Főleg, hogy a zárt szoftvert értékesítő cég automatikusan monopolhelyzetben van a támogatás tekintetében, hiszen csak ők férnek hozzá a forráskódhoz, így csak ők tudnak segíteni. Ezzel szemben a nyílt forráskód a támogatás tekintetében is serkentheti a versenyt, mivel más cég is tanulmányozhatja a kódot, így többen is kínálhatnak támogatói szolgáltatást.
Münchenben 2006-ban kezdődött meg az átállás szabad szoftverekre, és 2013-ban fejeződött be a folyamat, azóta majdnem 15 ezer gépük futtatja a LiMux nevű Linux-disztribúciót és rajta más nyílt programokat. A függetlenedés mellett anyagilag se jártak rosszul, 2012 novemberéig 11,7 millió eurót (3,6 milliárd forintot) spóroltak meg. Bár a lépésnek sok kritikusa volt, a város továbbra is kitart a döntés mellett.
Valenciában 110 ezer iskolai gépen fut a Lliurex nevű disztribúció, amivel a helyi kormányzat 36 millió eurót (több mint 11 milliárd forintot) takarított meg kilenc év alatt. Toulouse városa is 1 millió eurót nyert azon, hogy a korábban használt szoftverek licencdíja helyett inkább az átállásra költöttek. De számos hasonló példát találni még az Európai Bizottság által indított, uniós finanszírozású Joinup projekt honlapján.
Egy Málta szabad szoftverre váltását előkészítő tanulmány több más elemzést áttekint, amelyek a Microsoft és a Linux használatának teljes költségeit vizsgálták. Ezek is rendre arra jutottak, hogy a nyílt megoldás rövid és hosszú távon is költséghatékonyabb. De idézik a korábbi Microsoft-vezér Steve Ballmert is, aki hosszú évek kommunikációs stratégiájával szembemenve 2002-ben maga is elismerte, hogy nem tudnak árban versenyezni a nyílt megoldásokkal.
A Microsoft magyar viszonylatban is fontos szerepet játszik a szabad szoftver történetében.
A jelenlegi stratégiai irányt vizsgáló tanulmányában a Szabad Szoftver Központ hangsúlyozza a 2010 utáni elköteleződést a nyílt szoftverek iránt. Idézik Nyitrai Zsolt akkori államtitkárt, aki arról beszél, hogy szeretnének lazítani azokon a „sajátos függési viszonyokon”, amelyek kiszolgáltatottá tették az államot a dokumentum- és információkezelés, valamint az információs szabadság területén.
Valóban el is indultak kísérleti projektek a nyílt rendszerek terjesztésére (általában sikerrel), és az állam abból a Tisztaszoftver programból is kiszállt, amelyet még az első Orbán-kormány indított a Microsofttal, de később sok bírálatot kapott. A legtöbb kritika mégis épp a Microsofttal kapcsolatban érte a kormányt az utóbbi években is.
A nyílt formátumokat támogató ODFA Magyarország már két éve is számon kérte a kormányon, hogy nem tartja magát a saját döntéséhez. A 1479/2011. (XII. 23.) számú határozatában ugyanis kiállt a versenysemlegesség erősítése, a szállítók monopolhelyzetének korlátozása, a magyar kis- és középvállalatok pozíciójának erősítése és a külföldi függőség csökkentése mellett, és a nyílt forráskódú irodai szoftverek használatát rendelte el a közigazgatásban. Ehhez képest a Microsofttal kötöttek stratégiai megállapodást 2012-ben a Digitális Otthon Program és a Nemzeti Közoktatási Portál létrehozásáról, amivel a kormány az ODFA szerint az amerikai multi érdekeit helyezte előtérbe a hazai érdekekkel és saját vállalásával szemben.
Az oktatás pedig különösen fontos a szabad szoftver terjedése szempontjából. Már az oktatási rendszerbe bele vannak építve a termékcsapdák, vagyis hogy a tanulók egy-egy konkrét szoftver használatát tanulják meg, amelyről később nehezebben váltanak másra. Vagyis ha a mostani diákokat a közoktatás a Microsoft termékeire szoktatja, akkor ugyanők még nehezebben fognak a közigazgatásba kerülve átállni bármilyen más megoldásra. Márpedig
Az ODFA már a 2011-es rendeletkor hiányolta azokat a szankciórendszereket, amelyek biztosíthatták volna, hogy a szándék meg is valósulhasson. Ennek hiányában a kormányrendelet megszületése óta később se tapasztaltak számottevő változást a témában.
Összességében nem mondhatni, hogy a kormány figyelmét elkerülte volna a szabad szoftver jelentősége, évek óta ott van a közigazgatás stratégiai céljai között, és látható lépéseket is tettek ebbe az irányba. De az sem állítható, hogy nyílt kapukat döngetne az LMP közleménye, hiszen ellentétes hatású intézkedésekből, késésben lévő célkitűzésekből és elmaradó eredményekből is akad bőven.
A netadó és a nyílt forráskódú rendszerek adaptálása pedig nehezen összehasonlítható, de azért nem lehetetlen. Az például nagy különbség köztük, hogy míg előbbi kinyírhatja a legkisebb szolgáltatókat és akár a korlátos internet méltán feledésbe merült világát is visszahozhatja, utóbbi éppen hogy ösztönzi az innovációt.
A kettő összehasonlítása viszont azért káros, mert elhomályosítja a rezsicsökkentés-szindrómát, amelyen a netadóval kapcsolatos szakmai aggályok is alapulnak: akár adóval, akár szabad szoftverrel javít a kormány a költségvetésen, az ebből származó összeget az infrastruktúra fejlesztésére kellene visszaforgatnia. Éppen azért, hogy például a szélessávú penetráció elmaradottságát egyetlen jelentés se okolhassa majd valamilyen fejlesztés elmaradásáért.