Index Vakbarát Hírportál

Leállt a BTel honlapja

2014. november 12., szerda 10:51 | aznap frissítve

Legalább tegnap óta nem elérhető a  (Business Telekom) BTel honlapja. A cég alól teljesen kihúzták a szervert, a ping parancsra sem válaszol, DNS-szerverei nem elérhetőek. A felhasználók arról panaszkodnak, hogy az ügyfélszolgálat sem elérhető, internetszolgáltatásuk is több helyen leállt.

Az IT-szakembereket tömörítő Hup.hu egy fórumozója ezt írja:

Én csak szünetmentes csipogást hallok a szervertermükből kijönni, az pedig sok jót nem jelent és nem nagyon rohangásznak a bteltől erre felé, tehát tönkre nem ment semmi, csak hát gondolom áram nélkül nem megy a vas...

Az MTI kérdésére a BTel azt mondta, hogy műszaki problémák miatt fennakadások vannak a szolgáltatásban, dolgoznak a technikai problémák elhárításán, és valószínűleg délután helyreáll a szolgáltatás.    

A cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) egyik telekommunikációs szolgáltatója, emiatt a tőzsde vezetékes telefon és fax elérhetősége sem működik.

Az MNB november negyedikén ötmillióra bírságolta és egy hétre felfüggesztette a céget, mivel a tavalyi évről szóló éves jelentésükben volt komolyan hiányos rész „a közgyűlésük körülményeiről”.

A BTelnek onnantól két hónapja van kiadni megfelelő éves jelentést, valamint egy napjuk volt arra, hogy nyilvánosságra hozzák az MNB által kívánt részletet. MNB majd szól, ha újra lehet kereskedni a cég részvényeivel.

Egy lapunknak névtelenül nyilatkozó elemző szerint leegyszerűsítve klasszikus történetről van szó: aránylag gyorsan akartak nagyra nőni, sok hitelt vettek fel, aránylag magas kamatra, és kiderült, hogy nem tudják visszafizetni. 

A cég nagyon komoly bajban van, nem fizették ki az egyik hitelezőjüket, több eljárás is folyik ellenük. Pár napja még  úgy tűnt, hogy talán a hazánkban élő orosz üzletember, Timur Rahimkulov mentheti meg. Bár egyelőre minden jel szerint csak 50 millió forintot adhatott, ami a rövid távú túléléshez lehet elég csak.

Rovatok